A román államfő megerősítette: megbeszélést folytatott Victor Ponta miniszterelnökkel arról, miképp lehetne olyan jogszabályokat hozni, amelyekkel megakadályozhatnák a külföldi szélsőséges pártok romániai tevékenységét.
Újságírói kérdésre a román elnök Vona Gábornak a román vezetőkhöz intézett nyílt levelére is reagált, amelyben a Jobbik elnöke úgy vélekedett, a román politikusokat vagy félretájékoztatták, vagy egy „alacsony szintű és magyarellenes politikai játékot játszanak”.
„Azok a magyarországi politikusok játszanak magyarellenes politikai játékot, akik idejönnek Romániába és megmondják nekünk, hogyan szervezzük meg a közigazgatásunkat, mit változtassunk meg az alkotmányban, hogyan viselkedjünk a magyar etnikumú román állampolgárokkal. Nem hiszem, hogy a magyarországi románoknak annyi joguk lenne, mint a romániai magyar kisebbségieknek” – mondta a román államfő.