Balog: 21. századi múzeumok épülnek a Városligetben

2014. március 03. 15:44

A nemzetközi zsűri a tervek szerint decemberben hirdet végeredményt, a múzeumok 2018-ra készülhetnek el összesen 75 milliárd forintból. A kormány idén 677 millió forint támogatást szán a projekt költségeire.

2014. március 03. 15:44
A kormány várakozásai szerint a Liget Budapest projektben olyan új múzeumépületek jönnek létre a Városligetben, amelyek a 21. század színvonalán járulnak hozzá a főváros építészeti örökségének gazdagításához, ugyanakkor tisztelettel kezelik a történeti örökséget – mondta el a projekt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán emlékeztetett: az öt új épületre – amelyekben hat intézmény kap helyet – négy külön pályázatot írtak ki február 27-én. Az Új Nemzeti Galéria – Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza épületeire egy-egy, a FotóMúzeum Budapest és a Magyar Építészeti Múzeum épületére pedig egy közös felhívás jelent meg. Hangsúlyozta, hogy ilyen nemzetközi tervpályázat utoljára több mint 100 éve volt Magyarországon.
 
A miniszter kiemelte: erőteljes építészeti gondolatokat megfogalmazó épületeket szeretnének, amelyek képesek növelni Magyarország és Budapest ismertségét és a fenntartható építészet elvárásainak is megfelelnek. A tizenegy tagú nemzetközi zsűri a tervek szerint decemberben hirdet végeredményt; a múzeumok 2018-ra készülhetnek el összesen 75 milliárd forintból. A kormány idén 677 millió forint támogatást szán a projekt költségeire – közölte Balog Zoltán. Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója kiemelte: a nemzetközi tervpályázat a Városliget komplex megújítását és fejlesztését célzó Liget Budapest projekt része. A projekt teljes költsége 150 milliárd forint lehet. Az összeg magában foglalja az öt új múzeumépület mellett többek között egy világszínvonalú új nagycirkusz építését, az állatkert területének jelentős bővítését, a ligeti tórendszer rehabilitációját, a Városliget teljes zöldfelületének rekonstrukcióját és bővítését, egy Gyermek és Ifjúsági Tudás- és Élményközpont felépítését, valamint a Közlekedési Múzeum részleges rekonstrukcióját és bővítését.
 

Baán László elmondása szerint a jelentős részben parkosítandó Ötvenhatosok tere alá tervezett mélygarázs oldja meg a liget és környékének parkolási gondjait, az Új Nemzeti Galéria alatt is létrejön egy mélygarázs, meg fog szűnni ugyanakkor az M3-as autópályára a ligeten át tartó autóforgalom. A liget egészének mintegy 60 százaléka tényleges zöldfelület, ez biztosan nőni fog. Ha valahol kisebb zöldfelületek be is épülnek, azt máshol többszörösen visszakapja a liget – hangsúlyozta. Balog Zoltán újságírói kérdésre válaszolva közölte: a kormány feladata lesz, hogy a szükséges pénzeszközöket biztosítsa a beruházásra, még akkor is, ha a kezdődő EU-költségvetési ciklusban korlátozottabb mértékben állnak rendelkezésre a közép-magyarországi régióban felhasználható források. Baán László hozzátette, hogy a várhatóan évi egymillió új turistát a fővárosba vonzó, így viszonylag hamar megtérülő Liget Budapest beruházásnál nemcsak közpénz felhasználását tervezik. A miniszteri biztos elárulta, hogy az OTP Bankkal tárgyalásokat folytatnak például az egyik új múzeumépület felépítésének finanszírozásáról.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
belga
2014. március 04. 12:03
"A tizenegy tagú nemzetközi zsűri a tervek szerint decemberben hirdet végeredményt"- no és a tervpályázat is nemzetközi. Érdekes. Hirtelenjében nem is tudom mit kezdjek vele. Ez most leminősíti a magyar építészeket, vagy fel (már ha egy nemzetközi mezőnyben is győzni tudnak)?
Gregorius
2014. március 04. 10:01
Jó lenne egy számítógépes animáció, ahol az épületek "tömbjei" látszanának. A tervpályázat miatt nyilván nem lehet a végső formákat használni, de így valamilyen képet lehetne alkotni (keskenyebb Dózsa György út. Ajtósi-Dürer út sarka stb.) a kialakuló új városképről. Arra nagyon kiváncsi lennék, hogy milyen épületeket preferálnának (modern, mint pl.a bilbaoi Guggenheim vagy a Műcsarnokhoz hasonló...)
öszödibeszéd
2014. március 03. 19:11
Ehhez az egészhez a városligeti lakóknak is lenne néhány keresetlen szava, akiknek házától 15 méterre hatalmas förmedvényeket akarnak felépíteni, mintha ez olyan eredeti ötlet lenne. Miközben maga a régi városi kiserdő sokkal vonzóbb jelenség, mint Baán beteges rögeszméi betonrondókkal, hatalmas utakkal és temérdek érdektelen múzeummal. Mert ez kell a hülye turistának. Az eddigi legjobb terv ezzel szemben liget - és nem hodályközpontú, ezt a prezit mindenki nézze meg, mielőtt sznob örömködésben tör ki a múzeumtenger baán-i tervei láttán: http://mno.hu/egigero/szakertoi-terv-a-varosligetre-1211146
kjkj945
2014. március 03. 18:19
""Balog: 21. századi múzeumok épülnek a Városligetben"" Múzeumban nem '''RÉGI''' dolgokat mutatnak be???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!