A szocialista politikus azt mondta, fennáll a gyanú, hogy Matolcsy György 2011. november 17-én hivatali titkot szivárogtatott ki; ezt sem a jegybank, sem ő maga nem tudta cáfolni, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki posztját betöltse. Hozzátette, kezdeményezik, hogy az Országgyűlés költségvetési és gazdasági bizottsága együttes rendkívüli ülésen hallgassa meg az MNB és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) akkor hivatalban lévő vezetőit, hogy az adott napon milyen ügyletek köttettek, illetve hogy az adott időszakban milyen politikai tevékenységet folytattak.
Katona Tamás, a MNB felügyelőbizottságának tagja, volt pénzügyminiszteri államtitkár szerint teljesen világosan látszik, hogy Matolcsy György akkora kockázatot jelent az ország pénzügyi biztonságára, ami nem vállalható. Elmondta, hogy a Fidesz-kormány folyamatosan és tudatosan gyengíti a forintot, és eddig úgy tűnt, hogy ez a dilettáns politika következménye. Most az látszik a volt miniszteri kabinetfőnök könyvéből - folytatta -, hogy mindezt szándékosan tették.
Hozzátette, miután Matolcsy György „egy nagyon fontos titkot kifecsegett” a Goldman Sachs szakértőinek, oly mértékben megnőtt a forinttal való kerekesedés, ami nem minősíthető véletlennek. Goldman Sachs helyesen következtetett, ugyanis amint Magyarország bejelentette a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való tárgyalások folytatását, megerősödött a forint - fejtette ki. Mint mondta, a korábbi, a forint árfolyamára befolyást gyakorló kijelentésekkel is, „említhetem Kósát, Szijjártót”, feltehetően nagyon sokan visszaéltek.