Varga: 300 forintnál olcsóbb euróval tervezték a költségvetést

2014. február 18. 08:55

Varga Mihály bízik a forint erősödésében és reméli, hogy a monetáris tanács keddi ülésén felelősen fogják értékelni, hogy milyen árfolyam elviselhető a költségvetésnek, jó az exportnak és a devizahiteleseknek.

2014. február 18. 08:55

A nemzetgazdasági miniszter a TV 2 reggeli műsorában elmondta: a forint gyengülése az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed „pénzpumpájának” leállása mellett annak is a következménye, hogy a jegybanki alapkamat kevésbé vonzó azoknak, akik magyar állampapírt vásárolnának.

Varga hangsúlyozta, hogy a költségvetést jelentős, 220 milliárd forintos tartalékkal tervezték meg, vagyis ha az euró árfolyama a tervezettnél magasabb szinten alakul, akkor van mihez nyúlni. Ugyanakkor bízik abban, hogy a következő hónapokban az árfolyam korrigálódhat. Annál is inkább, mert a magyar gazdaság fundamentumai nem indokolják az alacsony árfolyamot – tette hozzá.

A miniszter rámutatott: az elmúlt év utolsó negyedévének adatai szerint az Európai Unió 28 tagállama közül Magyarország produkálta a negyedik legnagyobb gazdasági bővülést, és vezeti a visegrádi négyek mezőnyét is. Ebben a helyzetben nem elképzelhetetlen a 4 százalékos növekedési ütem 2016-ra – mondta a politikus, hozzátéve: bebizonyították, hogy képesek növekedési pályára állítani a gazdaságot, az adósság csökkentése és a munkahelyek számának növelése mellett. 

Varga arról is beszélt, hogy a parlamentnek jóvá kell hagynia a paksi atomerőmű bővítéséhez kapcsolódó magyar-orosz pénzügyi szerződést.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mimes
2014. február 18. 13:29
Kb. másfél hetes kommentem volt, hogy majd nézzük meg a sok naritömjénezős arcát, amikor átnyomják ősszel a következő "nemmegszorítást"... Azért azt nem vártam, hogy ilyen gyorsan igazol az "élet" :)
Csigorin
2014. február 18. 11:01
most oszinten: ha forintra kb annyi kamatot kapok mint eurora, akkor mi a banat venne ra egy ertekpapirba fekteto atlagembert arra, hogy euro helyett forintba vegyen allampapirt?
Korlátlan lehetetlenségek hazája
2014. február 18. 10:06
"Varga: 300 forintnál olcsóbb euróval tervezték a költségvetést" Akkor érdemes lenne szólni a jegybank vezetésének is, hogy ne baszakodjan@k sokat az alapkamattal. :D :D
emhem
2014. február 18. 10:00
"300 forintnál olcsóbb euróval tervezték a költségvetést" és azzal számolták a hiányt is... (azért csökkent)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!