Örülnek a Szocdemek, hogy önállóan indulnak

2014. február 18. 11:24

Árok Kornél szerint jó döntés volt az önálló indulás, az emberek a vártnál jobban támogatják a pártot az aláírásgyűjtés során.

2014. február 18. 11:24

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja (Szociáldemokraták) szerint jó döntés volt, hogy az önállóan indulnak az országgyűlési választáson, hiszen a párt jelöltjeit a vártnál jóval nagyobb támogatás fogadta az ajánlások gyűjtésének indulásakor az ország minden megyéjében – tájékoztatta kedden közleményben a Szociáldemokraták kommunikációs igazgatója az MTI-t. Árok Kornél közölte, az aktivisták és a jelöltek számára egyértelmű, hogy a választók értik és elfogadják az értékalapú politizálást és bizalmat szavaznak a „8 óra munka-8 óra pihenés-8 óra szórakozás” programját képviselő szociáldemokrata jelölteknek.

A közlemény szerint a szociáldemokraták az aláírásgyűjtést arra is felhasználják, hogy minden lehetséges szimpatizánssal megismertethessék a politikai programot. Ugyanis, a párt az állami kampányfinanszírozás forrásait a rászorulókra kívánja fordítani, ezért az aláírásgyűjtés kifejezett célja, hogy minél több választópolgárhoz közvetlenül is eljuthassanak – közölte Árok Kornél.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rydell
2014. február 18. 13:30
Egy napja lehet még gyüjteni az aláirásokat a jelöltekre.Korai a sikerekről már most beszélni.
Alarik
2014. február 18. 13:14
Kornél, ne értéked túl a dolgot. Ha akarom a macskámnak összegyűjtök 500 aláírást :D
Zod
2014. február 18. 12:17
Gond nélkül aláírok minden balos gittegyletnek,induljanak csak minél többen. Még keresem,hogy az Összefogás Párt jelöltje hol gyűjt.Ezer százalék,hogy lesz két-három százalék balos idióta aki tévedésből rájuk szavaz.
Antigoné
2014. február 18. 11:51
Szerintem sokan vannak, aki akárkinek aláírnak, ha szimpatikus az illető. Volt már rá példa, hogy több volt az ajánlás, mint a konkrét szavazat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!