Szárnyra kapott a forint az új jegybank elnök első munkanapján

Bejött Orbán Viktor számítása.

Az államháztartás központi alrendszerének 2013. évi hiánya 929,2 milliárd forint volt, az adat megegyezik az előzetesen közölttel. Ez 200 milliárd forinttal kevesebb, mint a költségvetési törvényben szereplő deficit.
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. évi hiánya 929,2 milliárd forint volt, az adat megegyezik az előzetesen közölttel. A központi költségvetés december végi pénzforgalmi adatai a kormány várakozásainál is kedvezőbben alakultak, így az előzetes pénzforgalmi bevételi és kiadási adatok alátámasztják, hogy teljesül a GDP 3 százaléka alatti, uniós módszertan szerinti hiánycél – közölte ismételten a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már január 3-án sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a várakozásoknál kedvezőbb, 929,2 milliárd forint lesz a büdzsé hiánya, mintegy 200 milliárd forinttal alacsonyabb a költségvetési törvényben szereplő deficitnél. Hozzátette, hogy ennek alapján a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet.
Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 979,7 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 50,5 milliárd forintos szufficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig nullszaldósan zárták a 2013. évet.