Levélben figyelmeztette tagjait a Fidesz

2014. január 21. 09:36

A Gyürk András és Kubatov Gábor által küldött levélben arra figyelmeztetik a Fidesz tagjait, hogy a baloldal ismét hatalomra akar jutni, nem fognak válogatni az eszközökben, ezért mindenre fel kell készülniük.

2014. január 21. 09:36

Miután Áder János kijelölte a választás időpontját, Kubatov Gábor pártigazgató és Gyürk András kampányfőnök levelet küldött a Fidesz tagjainak – tudta meg a Magyar Nemzet. A levélben egyebek mellett azt írják, hogy a baloldal újra hatalomra akar kerülni, és ehhez nem válogat majd az eszközökben, a kormánypártoknak ezért mindenre fel kell készülniük. A levél szerint egyértelművé kell tenni, hogy már volt nyolc év arra, hogy bizonyítsanak, nem érdemelnek több esélyt. A két politikus szerint április 6-án arról döntenek majd az emberek, hogy végleg lezárjuk-e a posztkommunizmus korszakát.

A levélben megjegyzik azt is, hogy a Fidesz-KDNP felkészült a kampányra, eddig 27 ezren jelentkeztek önkéntesnek a Magyar Csapatba. Megjegyzik: a „Gyurcsány-koalíció újjáalakulásával a jelentkezések üteme felgyorsult”, így joggal számolhat a Fidesz azzal, hogy végül százezer aktivista segíti majd őket.

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2014. január 21. 14:22
Ne becsüljük le a veszélyt, mert a veszély nagy. Külső és belső erők akarják a magyar nemzeti (sok hibát elkövetett) kormányzatot megtörni. Látni kell tisztán: A zsidók liberális bőrbe bújva Gyurcsányt, Mesterházyt, Bajnait, stb. maguk előtt tolva vissza "kivánkoznak" a hatalomba és ezért minden hazugságra képesek és a sok hibát elkövetett fidesz által megsértett, tudatlan embert maga mellé kivánják állitani. A zsidók nem kerülhetnek újra a magyar hatalomba, nem az antiszemitizmus okán, hanem az ő magyarellenességük, a hatalomvágyuk, az önzésük, a pökhendiségük, a magyarok mély megvetése okán. Ezt a nemzeti többség nem engedheti meg. Nem, nem, nem soha!
6qwasyx
2014. január 21. 12:25
De jót röhögtem ezen a két idiótán!
liberálzöld.
2014. január 21. 12:22
FidElvtársak! Fegyverbeeeeee!!!
antioxi
2014. január 21. 11:49
A veszély nagy, szembe kell ezzel nézni: A zsidók Gyurcsánt, Bajait, Mesterházyt maguk előtt tolva vissza akarnak térni a hatalomba. Ezt nem engedhetik a magyarok. Nem, nem, nem soha nem térhetnek vissza!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!