Jogsegélyszolgálatot indít az LMP a vesztes gazdáknak

2014. január 04. 16:38

A párt abban segíti a gazdákat, hogy indokolt esetben polgári peres úton támadhassák meg a haszonbérleti szerződések érvényességét.

2014. január 04. 16:38

Jogsegélyszolgálatot indít az LMP azoknak a gazdáknak, akik szerint visszaélések történtek földbérleti pályázatuk elbírálásakor – közölte Lengyel Szilvia, a parlament mezőgazdasági bizottságának LMP-s tagja. A politikus hivatkozik Ángyán József volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselőnek az állami földek bérbeadásáról készített legújabb – a pénteki Népszabadságban ismertetett – jelentésére, amely a vidékfejlesztési tárca korábbi államtitkára szerint a különféle érdekcsoportoknak juttatott területek aránytalan és igazságtalan elosztásáról, a családi gazdálkodók háttérbe szorításáról szól.

Lengyel Szilvia közleményében azt írta, hogy az LMP-hez sok olyan pályázó fordult, akinek állítása egybehangzik az Ángyán-jelentésben foglaltakkal: sokan meg vannak győződve arról, hogy pályázatukat politikai alapon nyilvánították vesztesnek a kormányhoz közel álló pályázók javára. „Az LMP mindvégig a tisztességtelen eljárás során megalázott pályázók oldalán állt” – hangsúlyozta országgyűlési képviselő, közölve: pártja most nekik indított jogsegélyszolgálatot, hogy indokolt esetben polgári peres úton támadhassák meg a haszonbérleti szerződések érvényességét. E perekkel végre pontról pontra összevethetők a nyertes és a vesztes pályázatok – tette hozzá Lengyel Szilvia.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2014. január 05. 14:42
Ez a többnyire volt szsdzs-es zsúrfiúkból álló belvárosi társaság így a választások előestéjén ráébredt arra, hogy Magyarországon létezik olyan is, mint vidék?! Ha már így van, támadhatna valami jó ötletük a vidéken elharapózott fa, stb. lopások ellen... csak nehogy a jogvédő hevületükben a tulajdonosokat találják megbüntetni, mondván, hogy kirekesztők, nem adják oda önként, amijük van...
várúr
2014. január 04. 18:48
Saját magának indítson az lmp jogsegélyszolgálatot. Bár mint szétesett párton az sem segít. Esetleg némi leláncolás, molinózás, stb.
potyka
2014. január 04. 18:40
Van fidesz jogsegély is! Így jártatok!
atila68
2014. január 04. 18:26
Ez a diktatúra ne lenne... Akkor az ellenzéki pártok segíthetnék gazdákat, hogy indokolt esetben polgári peres úton támadhassák meg a haszonbérleti szerződések érvényességét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!