Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Az elsőfokú ítélet szerint az ároktői banda három tagja közül kettő sosem bocsátható szabadlábra, egyikük pedig leghamarabb 30 év múlva szabadulhat. A negyedrendű vádlott 8, az ötödrendű 20, a hatodrendű pedig 10 évet kapott.
Három életfogytiglant szabott ki idősek sérelmére elkövetett súlyos cselekmények miatt a hattagú ároktői banda ügyében első fokon a Fővárosi Törvényszék hétfőn. Ketten soha többé nem bocsáthatók feltételes szabadságra, egy tettes pedig leghamarabb 30 év múlva – amennyiben ez az ítélet emelkedik majd jogerőre. A negyedrendű vádlott 8, az ötödrendű 20, a hatodrendű pedig 10 évet kapott.
A vádbeli több emberen elkövetett emberölés helyett csupán egyrendbeli emberölés kísérlete, továbbá számos rablás és más bűncselekmény miatt mondta ki egyes vádlottak bűnösségét a törvényszék, amely ugyanakkor számos vádbeli cselekmény, köztük halálos kimenetelű támadás esetében is kevesellte a bizonyítékokat, és felmentő rendelkezést hozott.

Az ügyész vádbeszédében öt tényleges életfogytiglant kért.
