Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Én nem nagyon olvasok kommenteket, mert nem túl építő. Sok kommentelő állítja, hogy színházba jár, és csak Dosztojevszkijt olvas.
„Értékelnéd a Vundersőn és Zuperszexit?
Nagyon izgalmas időszaka volt ez az életemnek. Az angolszász országokban, ahol a late night show-k elindultak, általában nem voltak egyből és egyértelműen sikeresek. A miénk egy megosztó műsor volt, de a műfaj is az, és nem is volt vele szemben olyan elvárás, hogy akkora számokat hozzon, mint az X-Faktor vagy a Csillag születik. Hihetetlen indulatokat váltottunk ki az emberekből, de ugyanakkor voltak sokan, akik szerették, akadtak bejáratott rovataink. Szerintem szakmai dilettantizmus bukásnak mondani egy olyan műsort, amely az utolsó pár adására emelkedő tendenciát mutatott, és a teljes lakosságból megnézték 800 ezren. Ezt legfeljebb a bulvár teszi, személyes bosszútól vezérelve. Ha összeadjuk, mennyit hoz Fábry, a Kasza és a Frizbi, azaz a három másik, hazai tévéken futó talkshow, akkor azt látjuk, hogy a három együtt sem hoz annyi nézőt, mint tette azt a Vundersőn utolsó része. Kilenc adás volt, a folytatás függ a tavasztól, a piaci lehetőségektől, bennem pozitív élményként maradt meg.
Értem én, de nem mindegy, hogy egy műsor megörökli-e az X-Faktor kétmillió nézőjét vasárnap este, vagy eleve egy SuperTV2-szerű kis kábeltévén indul.
Ez nyilvánvaló, ahogy az is, hogy semmilyen műsor nem tudta volna megtartani az X-Faktor hatalmas táborát. Az első pár adás után nekünk is kellett korrigálni a szerkezeten, változtattunk több elemen, kipróbáltuk magunkat több szerepben. Más országokban évek vannak ilyen kísérletezésre, és ha megnézzük Fábry első évét, akkor nem azokat a számokat hozta, mint később. Nálunk is kellett idő, hozzá kellett szoktatni az embereket. Sokan vártak tőlünk valamit, sokan azt kapták, mások viszont nem. Szokatlan lehetett a tévézőnek a közlési mód, a kommunikációs stílus, amely egészen más volt, mint mondjuk a Széf-ben, az X-Faktor-ban vagy a Való Világ-ban, amelyeket szintén én vezettem.”