X-Factory-mentorok értékelése

A Hír24 felkért, hogy értékeljem az X-Factory mentorait. Így születtek az alábbi, lényegre törő minikritikák hazánk legnagyobb szabású karaoke-versenyének szakmai stábjáról. Eközben pedig arra is rájöttem, hogy Tóth Gabiból, Oravecz Nórából, Selmeczi Gabriellából és Lendvai Ildikóból olyan gyilkos szörnyeteget lehetne gyúrni, amely elpusztíthatná az egész Naprendszert, továbbá Középföldét, de még Westerost is. De ez már egy másik történet... Íme a zsűri rövid zsűrizése:

Alföldi Róbert:

Példás keménységet és következetességet tud mutatni, ha színvonaltalan produkciókat kell minősítenie, amikor azonban egy fellépő valamelyest elnyeri a tetszését, már nem képes arra a mértéktartásra, ami egy értelmiségitől elvárható lenne. Amint az adásmenet úgy kívánja, Alföldit éppúgy elsodorja a kollektív elragadtatás örvénye, ahogy kollégáit a szomszédos székekben. Ilyenkor nem is mentorként van jelen, immár színész, aki egy szirupos szerepet játszik - ez pedig cseppet sincs összhangban azzal a magázódó távolságtartással, mely máskor jellemzi őt.

Az utóbbi évek során a politika teljesen rátelepedett Alföldi személyére, aki félreérthetetlen élvezettel lubickol ebben. Ő a baloldal burjánzó tehetségű csodagyereke, aki messiás módjára jött el, hogy megváltsa a magyar kultúrát - nagy baj, hogy számos jel szerint maga Alföldi is hiszi-vallja ezt a próféciát. Ahhoz, hogy kurzushősből autonóm kulturális szereplővé váljon, fel kell mondania a saját mephistói alkuját; a jobboldallal szemben vívott kulturkampf mellett végre karakteresen meg kell határoznia magát az akolmeleg balliberális szekértáborhoz képest is.

Geszti Péter:

A karrierje során valójában sosem lett dalszerző, mindig szöveggyáros maradt. Elmarad ugyan a legnagyobbaktól, Romhányi Józseftől és Speier Dávidtól, de tagadhatatlan, hogy jelentős szöveggyáros. Sajnálatos, hogy még mindig a Viva TV nemzedékének gyárt szórakoztató tartalmat, húsz év elteltével is ugyanazt a könnyed, felszínes popzenét. Hamar rájött, hogy az a minőségű világmegfejtés, miszerint „Télen-nyáron nyár” tökéletesen megfelel a tinik igényeinek. Azt persze sosem vártam tőle, hogy egy Bereményi Géza legyen, de azért öt centinél mélyebbre is hasíthatna a strófáival. Ma már az egykori Rapülők-rajongók gyerekeinek szövegel, sajnálatos módon ötvenéves korára se találta meg a kivezető utat a Dzsungel könyve Balu medvéjének hóna alól.

Emellett azt is sérelmezem Geszti tevékenysége kapcsán, hogy az @RC kiállítással a tudat piaci adásvétlére szolgáló óriásplakát-marketinget egyfajta kortárs művészeti irányzatként igyekszik felmutatni. Méltányolandó teljesítmény ugyanakkor, hogy a Nemzeti Vágta révén két olyan merőben különböző brandet volt képes keresztezni, mint a 2006 őszi, Kossuth téri Alkotmányozó Nemzetgyűlés valamint a Forma-1.

Szikora Róbert:

Bírom Szikorát. Az R-GO talán a legkirályabb dolog, ami a nyolcvanas évek során a hazai popéletben történt. Egyszerűen ellenállhatatlan volt, ahogy a tagok a Rejtő-regények világát az akkori áporodott magyar könnyűzenébe beemelték. Mind muzikálisan, mind stílusukban átütőek és összetéveszthetetlenek voltak, miközben Szikora a korszak legautentikusabb rock 'n' roll sztárjaként állt a mikrofonállvány mögött. Olyan kultusza és jelenléte volt, hogy az önmagukból kivetkőzött rajongó lányok a színpadra fölszabadulva hisztérikusan tépték-szaggatták le róla a ruhát, holott ez a minőségű sztárság nem igazán volt jellemző a vasfüggönynek ezen az oldalán.

Nyilvánvaló, hogy rég túl van már a csúcson, ez sokszor sajnos a képernyőn is átjön, ennek ellenére neki legalább tényleg van köze a zenéhez, nem is kevés.

Tóth Gabi:

Tóth Gabi immár valóban úgy érezheti, hogy a Viva Cometen elhangzott szavaival élve „elérte végre a fain dolgokat”. Vicc, hogy olyasvalaki egy országos sugárzású énekes-tehetségkutató verseny mentora lehet, akit pár éve castingoltak ki egy ehhez pont hasonlóból, amit még csak meg se nyert. Vajon hogy segít Gabi a mentoráltjainak? Megadja nekik egy producer vagy egy stylist telefonszámát?

Érthetetlen, hogy a műsor készítői nem veszik észre, milyen ütemben fosztják meg minden hitelétől és komolyságától a mentori széket pusztán azzal, hogy a konkurens csatorna múltkori kis gyémánthangú felfedezettjét beleültetik. Magát a szakértővé avanzsált pacsirtalányt is megzavarta, hogy már nem csupán a dalos hangjáért tartják, de valamiféle „szakmát” is képviselnie kell. Ezzel a helyzettel folytatott küzdelme energiáinak kilencvenhat százalékát szemmel láthatóan felőrli, a fennmaradó négy százalékból pedig már se szellemességre, se érdemi véleményre nem futja.