Magyar Péter nem bírta ki, megint odaszólt a 444-nek

Egy cikk nagyon nem tetszett a kormányfőnek.

Pintér Sándor bejelentette: miután az önkormányzati törvény átalakult, a kormány úgy döntött, hogy a jogszabály bevezetésével átvállalja a településektől az adósságterhet.
Korábban a kisebb települések teljes adósságát már átvállalta az állam, a városok terheinek pedig nagyjából a felét vette át. Ez összesen csaknem 690 milliárd forintot jelentett.
A belügyminiszter elmondta: most az ötezernél több lakossal rendelkező települések maradék adósságát is átvállalják. Azt is hozzátette: az önkormányzati cégek adósságállományát az intézkedés nem érinti.