Képviselőket büntet, költségvetést módosít ma a parlament

2013. december 16. 07:40

Az Országgyűlés hétfői ülésén három ellenzéki képviselőt is megbüntethet, emellett a keddi zárószavazás előtt idén utoljára módosíthatja a kormány jövő évi költségvetési törvényjavaslatát. Kedden szavaznak még a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról és a Városliget új fejlesztési tervéről is.

2013. december 16. 07:40

A Ház két külön ülést tart ma és kedden. A képviselők a zárószavazás előtt még ma módosíthatják a jövő évi költségvetést, majd - az előzetes napirend alapján - kedden véglegesítik azt. Az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések szintén ma hangozhatnak el, a határozathozatalok azonban szinte kivétel nélkül a keddi, az idei utolsó ülésnapra csúsznak.

A parlament a 2014-es büdzsé már említett esetleges zárószavazás előtti módosítása mellett három ellenzéki képviselő büntetéséről határozhat: a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás mellett a PM két független képviselője, Szabó Rebeka és Scheiring Gábor szembesülhet szankciókkal. A házelnök előbbi képviselőt egy bizottsági ülésen tett káromkodása miatt 166 ezer forinttal, míg utóbbiakat az ülésteremben előző héten elhelyezett, a kormányoldalt a NAV-botrány ügyében bíráló molinó miatt összesen 180 ezer forinttal javasolja büntetni. Gaudi-Nagy Tamás káromkodását a képviselő frakciója, a Jobbik is helytelenítette.

Kedden összesen huszonegy indítvány elfogadásáról szavazhatnak a képviselők. A jövő évi költségvetés mellett végleges formát ölthet a kormány pénzintézeti csomagja és új büntetés-végrehajtási törvényjavaslata. Zárószavazás várható még a földtörvény részletszabályairól, de felállíthatják a szocialista rendszer vizsgálatára hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottságot és meghatározhatják a Városliget új fejlesztési tervét is.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakkhangya
2013. december 16. 12:44
"""Kedden szavaznak még a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról...""" Jól megdrágult a Cavinton....
kukagyerek
2013. december 16. 11:51
Szerintem ez a Laca pályát tévesztett. Közlekedési rendőrnek kellett volna mennie és akkor élvezkedhetne a trafipaxos autóban lapítva. Ja, hogy akkor nem lenne a néhány millkás fizetés...?
tatka46
2013. december 16. 10:00
Költsék a büntetési pénzt , az elme állapotukat gyógyitó orvosra, Kövérrel az élen, módosítás ki a szart érdekli, hogy mit csinálnak, úgy is módosítani fogják pár hét múlva a módosítást.
DezInf
2013. december 16. 09:52
"Az egyes törvények agrár- és környezetvédelmi tárgyú módosításáról szóló, holnapi elfogadásra tervezett törvényjavaslatoz Fazekas agrárminiszter zárómódosítózza be, hogy a közszféra foglalkoztatási jogviszonyainak megszüntetésére tekintettel fizetett juttatások különadója a 2014. január 1-jétől kapott juttatásokra vonatkozóan 98%-ról 75%-ra csökken, az indokolásban pedig annyi áll, hogy ez “technikai pontosítás”...." Tisztességes, átlátszó ..... nyíltan lopnak :))) Erről persze nem ír a mandi, ez kissé kényelmetlen lenne a támogatóinak :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!