Folytatódik a nyomozás a börtönben ülő DK-s polgármester ügyében – egy ideig nem szabadul

Döntött a Fővárosi Törvényszék, az elsőfokú bíróság korábbi döntését helybenhagyva pedig egyértelmű, hogy a politikus egy jó ideig rács mögött marad.

Már 51 embert gyanúsítanak a Vizovicki-ügyben. A Hajógyári-szigeten működtetett diszkóbirodalomban a gyanú szerint több mint 4 milliárd forint áfát csaltak el, valamint vesztegetést, hivatali visszaélést és közokirat-hamisítást követtek el.
51 főre nőtt a Vizoviczki ügyben a gyanúsítottak száma. A Hajógyári-szigeten üzemeltetett szórakozóhelyeken a bűnszervezet több súlyos bűncselekményt is elkövetett. Harminc embert gyanúsítanak költségvetési csalással, ami alapján összesen 4 milliárd forint áfát csaltak el. További 21 embert vádolnak hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és közokirat–hamisítással. Az ügyben négy rendőr is érintett, akiket megvesztegettek azért, hogy a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken az ellenőrzések ritkábbak legyenek, míg a konkurens bulihelyeken gyakoribbak. Ítélet várhatóan 2014 elején lesz.