Már a NAV is vizsgálódhat Karácsonyék felelőtlen gazdálkodása miatt

A Tényi István által tett feljelentésben ugyanis több bűncselekmény gyanúja mellett a költségvetési csalás is szerepel, amelynek vizsgálatára a NAV jogosult.

Rogán Antal reagált Horváth András neki írt, két évvel ezelőtti levelére, amely most került nyilvánosságra. Azt mondta: az ügyészség feladata, hogy kivizsgálja az adócsalással kapcsolatos vádakat.
„Az említett feljegyzésben általános vádak szerepelnek, egyetlen konkrét ügyről sem beszél benne a szerzője, egyetlen cégnév vagy személynév sem szerepel benne. A volt adóellenőr bűncselekmények elkövetésével vádol másokat, tehát azt, hogy mi az igazság, bűnvádi eljárás keretében kell tisztázni” - idézi Rogánt az Index.
Magyarországon senki nem csalhat adót, ezért ki kell derülnie, hogy igazak-e Horváth állításai. Ez azonban mindenképp az ügyészség feladata a frakcióvezető szerint.
A már lefolytatott átvilágító vizsgálattal kapcsolatban Varga Mihály korábban úgy fogalmazott: nem merültek fel olyan információk, amik miatt a vizsgálatot meg kellene ismételni.