Szabó: Cinikus, hogy csak most zárták ki Baloghot

2013. november 07. 09:25

Szabó Tímea az Együtt-PM képviselőnője cinikusnak tartja, hogy Balogh József képviselőt csak most zárták ki a Fideszből, és eddig elhitték a vak komondor történetét. Szerinte Magyarországon nem védik meg a bántalmazottakat.

2013. november 07. 09:25

Szabó Tímea az Együtt–PM képviselőnője szerint örvendetes az, hogy Balogh Józsefet, a nőverő fideszes képviselőt kizárták a pártból. Azt azonban cinikusnak, és visszatetszőnek tarja, hogy ez csak most történt meg, és eddig elhitték a vak komondor történetet. Az Együtt–PM társelnöke az interjúban elmondta, hogy a nők védelméről szóló törvény több helyen sem megfelelő, még akkor is, ha pozitív részei is vannak annak. Jó példa a rossz szabályozásra, hogy magánvádas eljárás esetén a bántalmazottnak kell az igazát, a bűnesetet bizonyítani.

A politikusnő véleménye az, hogy az állami szervek nem nyújtanak kellő védelmet az erőszakot elszenvedőknek, és nincs elég krízis központ sem, amelyek az ilyen problémákat kezelni tudnák, hiszen egy megfélemlített nő vagy gyerek nem fog elmenni a rendőrségre. Ráadásul egy friss nemzetközi kutatás megerősíti Szabó véleményét, ami szerint Magyarország nem védi meg eléggé az erőszak áldozatait.

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciseaux
2013. november 07. 22:11
Sajnos ez a lerágott csont, videóval ám, nem csak ennek a cinikusan pártváltó nőről, de magáról a mandiner kultúrálatlanságáról is bizonyíték. Erre a semmire, videóval ám, van hely a Mandineren. Az Erkel Színház ünnepi megnyitója ugyan kit érdekelhet, ezért egy "semmi" 5-6 sor, se video, se.. zéró!
Fóbia
2013. november 07. 20:28
Tímea! Önnek csak a szemtelenkedésre telik? Képzelje el (bár mindig erről álmodik), hogy átveszik a "parancsnokságot" és becsúszik valami hiba. Mit fognak majd kapni! A politika hőfoka onnan indul ahol önök abbahagyták. Lesz lincselés is?
locsaba
2013. november 07. 20:24
timike bazmeg ilyen hüjeségekkel foglalkozol, ahelyett, hogy munkahelyet keresnél. Asztán kapkodás lesz a vége meg pityergés.
atila68
2013. november 07. 19:39
Édes FAXOM! Ez a nő a Harvardon tanult jogot! Mi a fax folyik ott, hogy az ilyet onnan diplomával eresztik a világra?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!