Az Együtt-PM üdvözli az NFA elnökének távozását

2013. november 16. 17:29

Az Együtt-PM szövetség üdvözli, hogy távozni kényszerült a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) eddigi elnöke, Sebestyén Róbert, akit szerintük az állami földekkel való visszaélések, a közvagyon fideszes haveroknak átjátszása, a helyi gazdák kisemmizése miatt már régen le kellett volna váltani.

2013. november 16. 17:29

Szabó Rebeka országgyűlési képviselő, az Együtt-PM szakpolitikusa az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az NFA eddigi elnökét a termőföld megóvásáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki pénteken; jogkörét Nagy János elnökhelyettes veszi át. A politikus szerint ezzel eldőlt a második dominó: néhány hete „bilincsben vitték el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökhelyettesét és három bűntársát”, pénteken pedig távozni kényszerült „a szintén botrányok tépázta” NFA elnöke is.

Az Együtt-PM üdvözli „a többszörösen alkalmatlannak bizonyult fideszes káder” eltávolítását, és további lépéseket sürget az állami földügyletek tisztázásáért – rta. Szabó Rebeka szerint az elnök menesztésével a kormány is elismerte, hogy az NFA-nál szakmailag és jogilag is védhetetlen tevékenység folyik. Hangsúlyozta, hogy a lépést szükséges, de nem elégséges intézkedésnek tekintik: Sebestyén Róbertnek nem új pozíciót kellene adni, hanem felelősségre vonni a családi gazdálkodók megtévesztése, az állami földek körüli visszaélések miatt.

Az Együtt-PM felszólítja a kormányt, hogy ne álljon meg félúton: fejezzék be a rombolást, amelyet a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ „lerohanása” tetőzött be, és haladéktalanul állítsák le a jelenlegi földpályázati rendszert – áll a közleményben.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2013. november 16. 19:51
A NAV tárt karokkal várja az ilyen szakembereket.
basatu
2013. november 16. 18:50
Kár-káár,mekkora kár,kár hogy nem a börtönbe megy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!