A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) hétfőn visszavonta az Alt Cash Kft. részére kiadott A004 forgalmazási engedélyszámú, SAM4S NR270 ONLINE típusú pénztárgép forgalmazási engedélyét – közölte a hivatal a honlapján. A kereskedelmi és engedélyezési hivatal határozata alapján a pénztárgép a 3/2013. (II.15) NGM rendelet szerinti műszaki és informatikai követelményeknek nem felel meg, a döntés november 12-én emelkedik jogerőre. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény alapján a hatóság első fokú döntése jogerőssé válik, ha ellene nem fellebbeztek, és a döntés közlésétől számított 15 nap fellebbezési határidő letelt.
Az onlinekassza.hu írása szerint ez a típus volt az, amelynek megvásárlását a kormány támogatta, így kétséges, mi lesz azzal a tízezer kereskedővel, aki a 100 ezer forintos maximált ár reményében órák alatt lefoglalta a kasszákat. A portál szerint kérdés, hogy mi történik most azokkal a boltosokkal, akik ebből a típusból akartak vásárolni, leadták a megrendelést, tehát jogilag most nincs érvényes, megrendelt kasszájuk, és így akár meg is büntetheti őket a NAV. Az MKEH oldalán szereplő táblázat szerint öt típusnál nem tettek eleget a forgalmazók a hiánypótlásnak, ezért még nem árusíthatók a gépeik. Köztük volt az említett kassza is, amelyből már tízezret megrendeltek a kereskedők kedvezményes áron – olvasható az oldalon.