Az LMP is menetel majd a székelyekért

2013. október 24. 18:37

Az LMP több politikusa és aktivistája is részt fog venni vasárnap a Székelyek nagy menetelésén. Schiffer András és Szél Bernadett, a párt két társelnöke egy Székelyföld területi autonómiatörekvéseit támogató petíciót is írt a román nagykövetnek.

2013. október 24. 18:37

Keresztes László Lóránt hangsúlyozta, hogy pártjuk nemcsak támogatását szeretné kifejezni a demonstrációval, de tevőlegesen részt is fog venni abban. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy delegációjuknak tagja lesz Takács Péter, az LMP nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetője, valamint Vida Attila és Ladányi Attila, az országos választmány tagjai. Mile Lajos bejelentette, hogy pártjuk két társelnöke, Szél Bernadett és Schiffer András egy, a Székelyföld területi autonómiatörekvéseit támogató petíciót írt a román nagykövetnek, amelyet a nap folyamán e-mailben már elküldtek, de hagyományos postai úton is el fognak juttatni a diplomatához.

A frakcióvezető-helyettes üdvözölte, hogy az erdélyi magyar pártokat és civil szerveződéseket egységbe szervezte az autonómia kérdése. Hozzátette: hogy amikor az autonómiatörekvéseket támogatják, akkor a világ bármely más táján élő magyarok, illetve az egyetemes emberi értékek mellett is kiállnak. Az LMP aggodalommal látja, hogy Romániában napirenden van az a közigazgatási reform, ami elsősorban három, többségében magyarok lakta megyét, Hargitát, Kovásznát és Marost fenyeget – folytatta.

Mile Lajos szavai szerint az átalakítás célja az ezeken a területeken élő magyarság közigazgatási alapon történő széttagolása, az autonómiatörekvés pedig nem valamiféle összeesküvés, hanem értéktöbbletet jelent a romániai többségi társadalom számára. A Székely Nemzeti Tanács által vasárnapra szervezett Székelyek nagy menetelésén két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére.

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. október 25. 08:12
én annak örültem volna, ha alakult volna egy határon túliakért párt... :D
tóth mária
2013. október 25. 06:44
Hááát, az LMP szimpatikusnak mondott lépéseit illetően én azért nem vagyok hanyatt lökve tőlük! Várjuk meg a végét, vannak fenntartásaim! "Nem minden arany...".
Felebarát
2013. október 25. 06:11
és emlékezzünk meg a vAjdasági autonómiára, ami él, csak el van hanyagolva
MacElek
2013. október 25. 00:12
Mindenkinek kéne egy kis székelyszavazat, ha már szavazhatnak. Dicséretes persze, csak sokat ront az értékén, hogy pont kampányidőszakban jut eszükbe kiállni mellettük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!