Lányi Péter tájékoztatása szerint munkavállalóik, akik közvetlenül a termelésben dolgoztak vagy a termelést szolgálták ki, csütörtökön kapták kézhez a felmondásukat, október végi határidővel. A munkaviszonyuk annak függvényében, hogy ki milyen régen dolgozik a cégnél, különböző időpontban szűnik majd meg. A törvényes keretek között mindenkinek igyekeznek segíteni, akinek esetleg már csak néhány hónapja lenne a nyugdíjazásig, vagy jogosulttá válhatna a nők 40 évi munkaviszony utáni nyugdíjára.
A cégvezető hangsúlyozta: minden dolgozójuk a jogszabályoknak megfelelően megkapja az összes járandóságát, a társaságnak nincsen semmiféle köztartozása, a felmondási időre járó bérekre, végkielégítésekre rendelkezésükre áll a fedezet. Elmondta azt is: természetesen felvették a kapcsolatot a munkaügyi központtal, amelynek kőszegi kirendeltsége a napokban állásbörzét rendezett. Ezen megjelentek a környék munkáltatói, köztük a szomszédos kábelgyáré is, ahol már eddig is volt felvétel és januártól száz fős létszámbővítést terveznek.
A kőszegi ruhagyárban ‒ amely a történelmi kisváros második legnagyobb munkáltatója volt - egy műszakban, többségében betanított munkásként dolgoztak a varrónők. Ez a munkarend, a családias, nyugodt légkör megfelelt a legtöbbjüknek, hiszen sokan közülük több gyermeket nevelő édesanyák ‒ mondták el dolgozók az MTI-nek.