Tőkés: Az erdélyi magyarságot akarják megfélemlíteni

2013. szeptember 07. 16:37

Tőkés László európai parlamenti képviselő az erdélyi magyar közösség megfélemlítésének szándékát látja abban, hogy a román politikai vezetők meg akarják őt fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől – derült ki az EP-képviselő nyilatkozatából, amelyet sajtóirodája szombaton tett közzé az MTVA Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) honlapján.

2013. szeptember 07. 16:37

„Azért aláznak meg emberségemben, azért hangzik el ellenem ismételten ádáz gyűlöletbeszéd, valós érdemeimtől azért akarnak megfosztani, mert magyar vagyok, és – mint a jó román a románsága mellett – a magyarságomért kiállok” – fogalmazott nyilatkozatában Tőkés László, arra utalva, hogy több román politikus indítványozta: vonják vissza tőle román állami kitüntetését, amelyet az 1989-es romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért kapott 2009-ben.

Tőkés Lászlót azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, amikor azt javasolta: Magyarország vállaljon „védhatalmi
szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. A temesvári református gyülekezet egykori lelkésze a Ceausescu-diktatúra falurombolási terve elleni egyházmegyei felhívás 25. évfordulója alkalmából reagált a személyét ért „vehemens román támadássorozatra”.

1989-es temesvári forradalmi érdemeimért nekem ítélt Románia Csillaga érdemrend visszavonásával akarnak példát statuálni, saját politikai érdekből, illetve az önrendelkezési jogait egyre erőteljesebben követelő magyar közösség megleckéztetése és megfélemlítése céljából” – olvasható Tőkés László nyilatkozatában.

1988. szeptember 6-án, az – akkori nevén – Nagyváradi Református Egyházkerület temesvári egyházmegyéjének aradi közigazgatási értekezletén Molnár János és Tőkés László kezdeményezésére a lelkészi kar szinte egyhangúsággal fogadott el egy felhívást, amelyben Ceausescu ördögi terve, a falurombolás ellen tiltakoztak. A múlt század 80-as éveiben az Arad központú Temesvári Református Egyházmegye lelkészeinek memoranduma volt az egyetlen helyi, szervezett, nyilvános és testületi fellépés a nemzetközi felháborodást kiváltó romániai, úgynevezett területrendezési és szisztematizálási tervvel szemben – mutat rá a KMS honlapján közzétett közlemény.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2013. szeptember 08. 17:42
http://index.hu/kulfold/2013/09/08/reakciok_a_magyar-roman-rol_magyarorszag_fertozo_goc_a_terseg_szamara/ Bezzeg amikor a bányászokat előreküldték, az faszán európai volt.
basatu
2013. szeptember 08. 08:45
Tőkés elárulta hazáját Romániát,elárulta a romániai magyarságotés a honi magyarságot is elárulja,csak az a kérdés hogy mikor.Ez a pióca egy szánalmas erkölcstelen qrvapecér!
Felebarát
2013. szeptember 08. 06:07
az a baj már lejáratta magát Erdélyben nem mérvadó politikus..olyan mint Gyurcsány súlytalan
MacElek
2013. szeptember 07. 21:50
Aki hisz, abban nincs félelem. Mert a félelem is hit, csak az ellenkezőjében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!