Erősen apad: már rég nincs semmi stratégia Magyar Péternél, helyette kapkodva kommunikál

„A választók memóriájába beégett a 2010 előtti időszak, így a többség nem dől be még egyszer ugyanannak a hazugságnak” – hangsúlyozta Deák Dániel.

A szerbiai háztartások 59,9 százaléka rendelkezik számítógéppel, ami a tavalyi év ugyanezen időszakához képest 4,7 százalékos növekedés. A háztartások 55,8 százalékában van internet, ez 8,3 százalékkal több, mint 2012 szeptemberében – derült ki a szerbiai statisztikai hivatal legújabb adataiból.
A felmérések szerint Szerbiában több mint 2,6 millióan ülnek minden nap a számítógép elé, az internetre pedig 2,4 millióan csatlakoznak, vagyis a lakosság mintegy egyharmada.
Az internetet a leggyakrabban (70,4%) levelezésre használják, de jelentős a hírportálok látogatottsága is (69,5%). Ezt követi a különböző közösségi portálok látogatása (68%), míg a legkevésbé szoftverletöltésre (27,9%), álláskeresésre (24,3%) és különböző szakmai oldalak látogatására (17,4) használják a világhálót.

A statisztikai hivatal adatai szerint az utóbbi egy évben több mint 900 ezren vásároltak vagy rendeltek árut, illetve szolgáltatást az interneten keresztül, 300 ezerrel többen, mint 2012-ben.