Vegyük komolyabban a választási vitát, ami az egyik legfontosabb demokratikus hagyományunk!
Aki az elmúlt években nem egy barlangban élt, az pontosan tudja, hogy az állami tévében csak akkor lesz vita, ha azt Orbán engedélyezi.
Csaknem másfél millió ember nézett bele A következő! című vetélkedőbe, amelynek első adását vasárnap este sugározta az M1 – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.
A Nielsen Közönségmérés adatai szerint Gundel Takács Gábor debütáló, 75 perces vetélkedőjének nézettsége 666 ezer volt, ezzel a program ideje alatt a legnézettebb műsor lett, egyben az M1 heti listavezetője is. A felnőttek körében csaknem 15 százalékos közönségarányt ért el, a legnézettebb percében pedig 865 ezren voltak kíváncsiak rá.
A duisburgi kajak-kenu világbajnokság nemcsak az érmek tekintetében volt kimagasló, a szombati és vasárnapi döntők megtekintésébe 1 millió 300 ezren kapcsolódtak be. A szombati közvetítés nézettsége 289 ezres, míg a vasárnapié 416 ezres volt. Ezzel mindkét nap magasan a legnézettebb műsor lett a közvetítések ideje alatt, a felnőttek körében szombaton csaknem 16 százalékos, vasárnap majdnem 19 százalékos volt a közönségaránya.
A legnézettebb percekben szombaton 418 ezren, vasárnap 625 ezren izgultak egyszerre a magyar hajók sikeréért – közölte az MTVA.