Frissítés: Gyurcsány Ferenc felidézte, hogy a napokban Orbán Viktor szűkebb pátriájába, Felcsútra látogatott, ahol azt tapasztalta: a településen megtalálható mindannak a
„hazugságnak és mocsoknak az egyvelege”, ami most az országra jellemző. Az utazás legfőbb tanúsága az volt, hogy a hatalom a sajátjait is „szembe köpi”. A volt miniszterelnök azt is mondta, hogy az Orbán-kormány tönkreteszi az oktatást és az egészségügyet. Úgy vélekedett, hogy ma abból lehet iskolaigazgató, aki rokon, vagy párttagkönyve van, és a Fidesz központja fontosabb, mint a gyerek. Ezért vissza kell adni az iskolát a gyerekeinknek és a tanáraiknak – fűzte hozzá.
A DK elnöke szerint soha olyan hosszú egészségügyi várólisták nem voltak, mint manapság, miközben a „nagyságosoknak” és a kivételezetteknek VIP várólistákat készítenek. Ugyanakkor az alacsony fizetésük miatt külföldre vándorolnak az egészségügyi dolgozók – tette hozzá. A határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban kijelentette: akik nem élnek velünk, azok ne döntsenek a sorsunkról, hiszen döntésük csak a mi életünket befolyásolja, az övékét nem. Mi sem akarunk arról dönteni, hogy miként éljenek Sepsiszentgyörgyön, vagy Kolozsvárott – tette hozzá. Szerinte azok teszik tönkre a nemzetet, akik ilyen konfliktusokat gerjesztenek magyar és magyar között.
Vadai Ágnes elnökségi tag úgy fogalmazott, hogy a DK tagjai nem akarnak egy „tahó, náci, lenyúló, kizsákmányoló és diktatórikus” világban élni. Szerinte ugyanis ezekkel a szavakkal lehetne leginkább jellemezni az Orbán-korszakot. Szabad Magyarországon szeretnénk élni, ezért a DK azt kéri a szavazóktól, hogy a választáson váltsák le az Orbán-kormányt – mondta. Vadai a rezsicsökkentés kapcsán úgy fogalmazott: ne adjátok el a szabadságot egy kiló kenyérért, mert ha elveszik a szabadságotokat, utána a kenyeret is.