Mátrai Gábor az NMHH alapító elnökének halálát követően döntött úgy, hogy szakmai pályafutását más keretek között folytatja. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta, hogy a hatóság új elnökének kinevezéséig a feladatkörét maximális szakmaisággal vigye tovább és adja át az NMHH új vezetésének.
Mint írta, az NMHH új elnökének hivatalba lépését követő hetekben tájékoztatta Karas Monikát a legfontosabb ügyekről, egyúttal felajánlotta lemondását, lehetőséget teremtve arra, hogy „az új elnök a hatósági munkát döntően befolyásoló vezetői pozíciókban ugyanolyan szakmai és bizalmi döntéseket hozhasson, amelyeket a hatóság alapító elnöke is meghozhatott”.
Mátrai Gábor közölte: közszolgálati jogviszonya kedden az NMHH-nál közös megegyezéssel megszűnt, pályafutását más keretek között kívánja folytatni, ugyanakkor szakmai tudásával továbbra is a hazai hírközlési szektor fejlődését akarja szolgálni.