Dragnea: A kormány nem döntött a verespatakos törvénytervezetről

2013. szeptember 05. 13:07

Megkérdőjeleződött, hogy a román kormány jóváhagyta-e a verespataki ciános bányaprojektről szóló törvénytervezetet: Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes csütörtökön cáfolta a dokumentum elfogadását, román sajtóértesülések szerint pedig az igazságügyi minisztérium augusztus közepén ellenezte, hogy törvényt hozzanak a beruházóval kötendő egyedi megállapodásról.

2013. szeptember 05. 13:07

Az augusztus 27-i – az MTI-hez is eljuttatott – kormányközlemény úgy fogalmazott, hogy a kabinet törvénytervezetet fogadott el az erdélyi Verespatak térségében megvalósítandó arany- és ezüstérc-kitermeléssel kapcsolatos intézkedésekről.

Csütörtökön viszont Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes az Agerpres hírügynökségnek kijelentette: a kormány „nem fogadta el, vagy utasította el” a tervezetet, hanem a vitát és a döntést a parlamentre bízta. „Úgy vélem, Victor Ponta kormányfő a legbölcsebb döntést hozta az ügyben, mégpedig azt, hogy a végső vitát civilizált keretek közt az ország legnagyobb legitimitású fóruma, Románia parlamentje bonyolítsa le (...) A verespataki döntéshez kevés egy miniszter, egy miniszterelnök, vagy akár maga a kormány” – magyarázta Dragnea.

A Revista 22 hetilap internetes oldalán szerdán egy, a román igazságügyi minisztériumnak tulajdonított, augusztus 13-án keltezett véleményezést közölt, amely rámutat, hogy a Verespatak-törvény tervezete több ponton alkotmányellenes. A dokumentum szerint Dan Sova nagyberuházásokért és külföldi befektetésekért felelős tárca nélküli miniszter hivatala egy egyedi megállapodást próbál törvényben szabályozni, holott az alkotmány szerint a törvényeknek általános hatályuk kell legyen.

A román igazságügyi tárca a Revista 22 által idézett véleményezésében még egy sor hivatal jóváhagyását kérte a tervezetre, amelyet módosításra visszaküldött az azt kezdeményező tárca nélküli miniszternek. A kormány két héttel később közölte, hogy elfogadott egy törvénytervezetet Verespatak ügyében, de a Revista 22 cikkéből nem derült ki, hogy ez azonos-e az igazságügyi minisztérium által augusztus 13-án kifogásolt tervezettel.

Bukarestben vasárnap óta minden este több ezren tiltakoztak a város központjában a verespataki ciános bányászat és a kormány ezzel kapcsolatos tervezete ellen. Közben a kétharmados többséggel kormányzó Szociáldemokrata Szövetség (USL) egyes vezető politikusai – köztük Victor Ponta miniszterelnök is - bejelentették, hogy a bányanyitás ellen szavaznak, ha majd a román parlament dönteni fog a törvénytervezetről.

A kanadai többségi tulajdonban lévő Rosia Montana Gold Corporation 15 éve vár hatósági engedélyre, hogy Verespatakon megnyithassa Európa legnagyobb külszíni aranybányáját, ahol ciántechnológiás eljárással 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. szeptember 05. 15:51
Cián mutyi!!!
krisztoforo48
2013. szeptember 05. 14:02
Megette a fene.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!