Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy Portik Tamás meghallgatásának érdekében levélben megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának parancsnokát is. Jelenleg az illetékes bíróval tisztázzák Portik Tamás meghallgatásának feltételeit, körülményeit. Ezt követően Portik Tamás ügyvédjét is megkeresi, hogy megtudják, Portik hajlandó-e részt venni a bizottsági ülésen, ugyanis – mint Mile Lajos elmondta – neki sincs megjelenési kötelezettsége.
Az LMP-s politikus szerint az már az albizottság eddigi munkája után látszik, hogy nemcsak a szolgálatok működésében, hanem a rendszerben is voltak hibák. Kiemelte: az ilyen típusú tevékenységeknél a hatékony munkához a szervek összehangolt működésére van szükség. Ebben a koordinációban "komoly hiányosságok voltak" – fogalmazott Mile Lajos. Hozzátette: azt csak később lehet megmondani, hogy ez mennyire volt bekódolva a szabályozatlanságba, mennyire következett normaszegésből és milyen mértékben történt politikai befolyásolás miatt.
Mile Lajos a jövőre nézve a fontos tapasztalatok közül kiemelte, hogy a rendőrség és a szolgálatok közötti kapcsolat további harmonizálására van szükség, a rendőri tevékenység kontrollját meg kell erősíteni. Ezen felül a szerveztet bűnözéssel, az alvilág különböző kísérleteivel kapcsolatban szintén határozottabb, összeszedettebb, törvényileg is szabályozott fellépésre van szükség.