Vanyur Tibor szólt arról, hogy az önkéntes tartalékosoknak is ‒ hasonlóan a hivatásos és szerződéses katonákkal szembeni elvárásokhoz ‒ egészségi, fizikai és pszichikai kritériumoknak is meg kell felelniük. Az önkéntes műveleti tartalékosok a Magyar Honvédség valamennyi feladatába bevonhatóak. A jogszabály szerint igazi feladataikat különleges jogrend ‒ például katasztrófahelyzet ‒ bevezetésekor látják el, de békeidőszakban is teljesíthetnek katonai szolgálatot. A tartalékosok ‒ katonai múltjuktól függően ‒ a szerződésük megkötése után felkészítő kiképzésen vesznek részt. Akiknek van katonai múltjuk, azok az első évben 10, akiknek nincs, azok 25, majd évi 15 napos felkészítésen vesznek részt. Ezen túlmenően békeidőben minden önkéntes tartalékos behívható háromévente 6 hónapos szolgálatra, amely a tartalékos beleegyezésével meg is hosszabbítható.
Az ezredes elmondta, hogy hosszabb időre elsősorban azokat a tartalékosokat rendelik be ilyen szolgálatra, akik szolgálati járandóságban részesülnek, vagyis a honvédségtől vagy rendvédelmi szervtől mentek korkedvezményesen nyugdíjba. A fiatalabbakat, akik dolgoznak vagy tanulnak, rövidebb időre, lehetőség szerint nyár környékén hívják be, mert az ő életvitelükhöz ez illik inkább.
Az illetményről elmondta, hogy az önkéntes műveleti tartalékos a szerződés megkötésének évfordulóján évente egyszer rendelkezésre állási díjat kap, amely a mindenkori minimálbér 50 százaléka. Amikor kiképzésre vagy szolgálati feladatra hívják be, akkor a beosztásának megfelelő illetményt kapja, továbbá jár neki elhelyezés, élelmezés, katonai felszerelés és ruházat, utazási költségeinek megtérítéséből is részt vállal a honvédség. A szolgálat ideje alatt a tartalékost is megilletik mindazok a többletjuttatások, amelyek az állomány hivatásos, illetve szerződéses tagjait, így honvédségi egészségügyi ellátás és üdülési lehetőség is.
A július 16-án alapkiképzését megkezdő csaknem kétszázötven önkéntes műveleti tartalékos csütörtökön teszi le esküjét Szentendrén, illetve Tatán. Vanyur Tibor elmondta, hogy az önkéntes tartalékos rendszer felállítása óta a katonák már többször bizonyíthatták alkalmasságukat. A legjobb példa erre az idei dunai árvíz, a tartalékosok is nagyban hozzájárultak a sikeres védekezéshez. Emellett a tartalékosok jelenleg is részt vesznek az arzénnal szennyezett területeken a tiszta víz biztosításában, valamint a kalocsai raktárbázison különböző technikai eszközök karbantartásában, feljavításában is. Vannak olyan tartalékosok is, akik a tartalékosok kiképzésében is részt vesznek, vagy külföldi tanfolyamokon oktatnak. Hamarosan az első önkéntes tartalékos katona a külföldi misszióját is megkezdi ‒ mondta Vanyur Tibor.