Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Az LMP szerint az ember élethez való joga megkérdőjelezhetetlen, semmilyen rendszerben és semmilyen körülmények között nem rendelkezhetünk társaink életéről – közölte Osztolykán Ágnes, a párt politikusa pénteken a roma holokauszt emléknapján.
A független országgyűlési képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a 20. század borzalmainak mindenkit rá kell ébresztenie, hogy az alapvető emberi jogokat óvni kell. Soha sem szabad a szőnyeg alá söpörni a történelem tanulságait, még ha azt gondoljuk is, hogy egy jogállamban nem jelent aktuális problémát társadalmi párbeszédet folytatni a kisebbségek jogairól – közölte, hozzátéve, nem jelenthetjük ki senkiről, hogy többet vagy kevesebbet ér bárkinél.
Hangsúlyozza, hogy az emberi méltóságot nem csupán a fizikai erőszaktól kell megvédeni, hanem az írásban, az élőszóban vagy akár a „kicsinyes politikai propaganda” során elkövetett inzultusoktól is. Véleménye szerint 2013-ban még mindig fel kell hívni a figyelmet arra, hogy mindenki egyenjogú polgár, ugyanannak a közösségnek a tagja, és mindenki közös felelőssége, „hogyan alakítjuk sorsunkat, hogyan tesszük élhetővé országunkat”.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.