Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára elmondta: kedden az Országgyűlés elfogadta a köznevelési törvény módosítását, amely lezárja a pedagógus-életpályamodellről és a béremelésről több mint fél éve zajló vitát. Ezzel fontos állomásához érkezett a három éve és három hónapja tartó munka – tette hozzá.
„Ez az eredmény méltó a pedagógus hivatáshoz, méltó az iskolákhoz. Ezt az eredményt az ország a saját erejéből érte el, nem hitelből fogja finanszírozni az idén 30 milliárd, jövőre pedig 150 milliárd forintnyi többletkiadást, hogy méltóképpen díjazhassa végre a pedagógusokat” – fogalmazott az államtitkár.
Előadásában Hoffmann Rózsa emlékeztetett: a megújulásra esküdtek fel a kormányváltáskor. A célok között szerepelt a gyerekek, a fiatalok fejlődésének elősegítése, a családok, Magyarország jóléte, a kiegyenlített magas minőség, az igazságosság és a gazdaságosság is.