A bíróság által jogerősen betiltott Magyar Gárda megalapításának hatodik évfordulójára emlékeztek az utódszervezetek képviselői vasárnap délután Budapesten. A mintegy százötven megemlékező rendőri felvezetéssel indult el a Kodály köröndtől az Andrássy úton a Hősök teréig. A menet élén az úgynevezett Gárda Motorosok haladtak, őket zászlóvivők követték, akik egy-egy nagy méretű nemzeti színű, illetve Árpád-sávos és székely zászlót tartottak. A megjelent utódszervezetek tagjai zárt alakzatban sorakoztak fel a téren, mindannyian saját szervezetük egyenöltözékében, amelyek közül volt olyan is, amelyik a betiltott Magyar Gárda ruházatára hasonlított. A tér távolabbi részén, félkörben pár száz érdeklődő és szimpatizáns sorakozott fel.
Lenhardt Balázs volt jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő felszólalásában fura helyzetnek nevezte, hogy az „ünnepelt” jelen van, de a „szülők és nagyszülők”, vagyis a Jobbik nincs. Egykori pártjáról beszélve azt mondta, ez a Jobbik már nem az, mint amelyik hat éve létrehozta a Magyar Gárdát.