A liberális osztrák napilap honlapján, a fiataloknak és bevándorlóknak szóló internetes mellékletében azt írta: Orbán Viktor nemrég „működő demokráciának” nevezte Törökországot, „bátorító szavai” Recep Tayyip Erdoğan török miniszterelnökhöz nem okoznak meglepetést, ugyanis a két kormány politikája között hasonlóságok fedezhetők fel.
A cikkíró, Balazs Csekö úgy látja, Erdoğan és Orbán olyan mértékben osztják meg országuk lakosságát, mint egyetlen más politikus sem a kontinensen: saját állampolgáraik egy része „isteníti” őket, míg mások hangosan tiltakoznak ellenük. Mindkét politikus olyan szintre fejlesztette a populizmust, hogy követőik körében már „politikai fanatizmusról” lehet beszélni, és mindkét kormányfő szemében elenyésző szerepe van az emberi jogoknak – vélekedett a szerző.