Negyven vietnami diák tanulhat ösztöndíjjal Magyarországon 2014-től

2013. július 29. 11:26

Ösztöndíjprogramról írt alá megállapodást a Vietnami Szocialista Köztársaság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között Klinghammer István felsőoktatási államtitkár és Tran Quang Quy oktatási miniszterhelyettes hétfőn Budapesten.

2013. július 29. 11:26

Klinghammer István az MTI kérdésére elmondta: 2014-től évente negyven vietnami hallgatónak biztosít ösztöndíjat a magyar állam, emellett költségtérítéssel további hallgatókat is tudnak fogadni a magyar intézmények. Az állami ösztöndíjas hallgatók elsősorban műszaki és agrár területekre érkeznek – jelezte. Kifejtette: az ösztöndíj teljes képzést, részképzést és doktori képzést egyaránt magában foglalhat, a részleteket a rektori konferenciával és a fogadóintézményekkel tisztázzák majd.

Hozzátette: ősszel a két ország rektori konferenciája a délkelet-ázsiai országban roadshow-t szervez, amelyen a magyar felsőoktatási intézmények mutatkoznak be. Elsősorban a doktoranduszképzésben lehetnek lehetőségek – állapította meg Klinghammer István, aki kitért az oktatói szinten való együttműködési lehetőségekre is. Hozzátette: jelenleg Magyarországon 189 költségtérítéses vietnami hallgató folytatja tanulmányait, és 45-en tanulnak állami ösztöndíjjal, továbbá a paksi atomerő közreműködésével is tanulnak vietnamiak.

Az aláírási ceremónián részt vett a két ország miniszterelnök-helyettese: Semjén Zsolt és Nguyen Thien Nhan is.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trespass
2013. július 29. 12:08
1972 reload.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!