Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)

Az abszolút többség szerint egyértelmű, kire nem szabad bízni Magyarország vezetését.

Az én meglátásom az, hogy ha valaki felelőssé tehető azért, hogy 2014-ben nem lesz kormány- és rendszerváltás, akkor az Bajnai Gordon.
„Legfőbb problémának azt látom, hogy ezek az ellenzéki, magukat baloldalinak valló politikusok nem veszik észre, hol baltázták el a kormányváltás, sőt az új rendszerváltás lehetőségét. Pedig nem is történt annyira régen.
Egy évvel ezelőtt a nyári uborkaszezonban a magyar sajtó egy Új Pólus nevű elképzelésről cikkezett, aminek tagjai lettek volna a rendszerkritikus politikai erők (elsősorban: az akkor még egyben lévő LMP, 4K!, Szolidaritás, Milla). Lényegében ez lett volna az ellenzéki összefogás legelső lépcsője, ahol az MSZP-s múlttal rendelkező szervezeteken (az MSZP-n kívül a DK-t és az akkor még csak Haza és Haladás néven létező Bajnai-csoportot sorolom ide) kívüli »demokratikus ellenzék« helyezkedett volna közös platformra. Az világos volt már akkor is, hogy a kormányváltáshoz szükség lenne az MSZP-re is, de ahhoz, hogy a mamutpárt ne tudja az ellenzéki összefogást a saját képére formálni, szükség lett volna egy egységes rendszerkritikus erőre is, ami egy egyébként eléggé erős választói akaratot tudott volna képviselni mind az ellenzéki összefogás második lépcsőjén (az MSZP-vel való alkudozás), mind a választások alkalmával. Ez szerintem egy teljesen logikus és életképes javaslat... lett volna. (Főleg, ha mondjuk ehhez még további, nem feltétlenül baloldali csoportosulások - pl. az Ángyán körül csoportosuló kisgazda jellegű szerveződés - is tudtak volna a későbbiekben csatlakozni.)”
