Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: 2011-ben és 2012-ben mintegy egy, illetve másfél milliárd forint állt rendelkezésre a tanyafejlesztés támogatására, így a harmadik ütemmel együtt az összeg mintegy 4,5 milliárdra emelkedik. A támogatáshoz szükséges pénzt 100 százalékban nemzeti forrásból biztosítja a VM erre a célra. Az idén a pénzügyi segítségre hét megye 68 járásának 724 településéről lehet pályázni – tette hozzá az államtitkár.
Az államtitkár emlékeztetett: Magyarországon most mintegy 300 ezer ember él tanyán. A tanyafejlesztési program célkitűzése pedig az, hogy a tanyán élők életkörülményei javuljanak, és elérjék a nagyobb településen élőkét. Ezért a támogatásokra a települési önkormányzatok és a tanyán élők egyénileg is pályázhatnak. Az önkormányzatok maximálisan 200 ezer euróra – mintegy 60 millió forintra –, míg az egyéni gazdálkodók maximum 7500 euróra – mintegy 2,2 millió forintra - pályázhatnak. Az önkormányzatoknak és a fiatal gazdáknak céljaik megvalósításhoz 10, míg az egyéni pályázóknak 25 százalékos önerővel kell rendelkezniük.