Vihar zúdul az országra, már a figyelmeztetést is kiadták (Videó)
Estére 22 és 29 fok közé csökken a hőmérséklet.
Ma még más kisboltokban, illetve szórakozóhelyeken is árulhatnak dohánytermékeket, keddtől viszont a koncessziós jogot nem nyert helyeken már tilos lesz cigarettát árusítani. Akik ezt a rendelkezést megszegik, súlyos büntetésre számíthatnak.
Azok a kiskereskedők, akik nem nyertek koncessziós jogot, július 16-ig értékesíthetik megmaradt készletüket. Erre a gördülékeny átmenet érdekében volt szükség, illetve azért, hogy a jövedékiadó-bevételek folyamatosan teljesüljenek. Attól lehetett ugyanis tartani, hogy azok a kiskereskedők, akik 2013. július 1-jét követően nem folytathatják a dohány kiskereskedelmi tevékenységet, már májusban sem rendelnek újabb dohányterméket, nehogy a készletük beragadjon.
Ha valamelyik vállalkozás a határidő után engedély nélkül árul cigarettát, súlyos pénzbüntetésre számíthat, ami ötmilliótól ötszázmillió forintig terjedhet. A régi dohányárusító helyek szigorú ellenőrzésre számíthatnak. A Magyar Nemzet korábbi beszámolója szerint az adóhatóság július közepén országos vizsgálat-sorozatot indít. A vámhatóság munkáját a közterületfelügyelők és a polgárőrök is segítik majd, mégpedig úgy, hogy tájékoztatást adnak arról, hol találkoztak feltételezhetően engedély nélküli dohányforgalmazással.
A dohánytermékek kiskereskedelme július 1-jétől állami monopóliummá vált, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. Múlt csütörtökig a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. akkori tájékoztatása szerint több mint 5200 nemzeti dohánybolt nyílt meg. A nemzeti dohányboltokkal vagy elkülönített értékesítési hellyel még nem rendelkező kistelepülésekre az NDN Zrt. ideiglenes ellátókat jelöl ki.