Elvándorlás: a rezidensek további intézkedéseket várnak

2013. július 15. 17:34

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint az orvosi elvándorlás megállítása érdekében folytatni és bővíteni kellene a Markusovszky-ösztöndíjat, és más területeket is be kellene vonni a hiányszakmák közé. Dénes Tamás az MTI-nek hétfőn nyilatkozva utóbbira a mellkassebészetet, valamint az érsebészetet említette.

2013. július 15. 17:34

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága hétfőn közölte az MTI-vel, hogy az előző év első félévéhez képest jelentősen csökkent a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma. Mint írták: az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai alapján 2012 első félévében 542, 2013-ban június 30-áig 454 orvos kérvényezett hatósági bizonyítványt. Közülük az idén 247, míg tavaly 342 orvos volt, aki első alkalommal fordult ez ügyben a hivatalhoz.

Az egészségügyi szakdolgozók esetében viszont ellentétes a tendencia, míg 2012 első felében 300, addig az idén június végéig már 360 egészségügyi szakdolgozó kért külföldi munkavállaláshoz igazolást. Az egészségügyi államtitkárság arra is kitért, hogy az elvándorlás a 35 év alatti orvosok és a rezidensek körében csökkent jelentősen. „Ez minden valószínűség szerint a Markusovszky Lajos ösztöndíjprogramnak, a hiányszakmák után járó többletpénznek és a fokozatos bérkiegészítésnek köszönhető” – tették hozzá.

A rezidensszövetség elnöke is a pótlékokkal, valamint a Markusovszky-ösztöndíjprogrammal magyarázta a 35 év alattiak elvándorlási kedvének csökkenését. Dénes Tamás kiemelte: ez az eredmény egyértelmű üzenet arra, hogy a ezeket a programokat folytatni kell, és forrást kell biztosítania az egészségügy finanszírozására.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. július 15. 20:46
Semmi perc alatt helyretenném a zsaroló rezidens urakat!
kjkj945
2013. július 15. 18:47
A régi orvosok meg 20-30-ezerrel kapnak többet. És ha a rezidens tovább "lép" előmenetel, akkor csökken a bére!! Fából vaskarika!!
Potymog
2013. július 15. 18:32
Azt mikor fogják észrevenni, hogy nem csak az orvosok, hanem a többi tehetséges diplomás is megy ki külföldre??????? A közalkalmazotti bértáblában idén is csak az iskolázatlanok és a középfokú végzettségűek bérét emelték. A diplomásokét egy fillérrel sem tartotta szükségesnek emelni a kormány! Nagyon oda kéne figyelnie a kormánynak arra, hogy a jól képzett emberek meg tudjanak élni a fizetésükből, és így itthon maradjanak! A közalkalmazotti bértáblában egy kezdő teljesen képzetlen, általános iskolát sem elvégezni tudó ember bruttó 98.000 Ft-ot kap, egy főiskolát végzett pedig bruttó 122.00 Ft-al kezd. Egyetemi végzettséggel 129.500 Ft a kezdő bér. Ez alig különbség, és az egyetemet végzettnek is megélhetési problémái lehetnek ilyen bérrel, így érthető a kivándorlás Ennek sajnos nagyon rossz következményei lehetnek
kamasuka
2013. július 15. 18:28
Hajrá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!