Olyantól kapott éles kritikát Magyar Péter, akitől nemigen számíthatott rá

„A kormányváltó képessége a Tiszának akkor lesz hiteles, ha a politikai lózungok – pl. »út a börtönbe« – mögé odateszi a szakmai programot” – üzenték.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fél évvel hivatalba lépése után másodszor mondta, hogy nem tart szükségesnek adóemelést. Azonban az előző ilyen kijelentése után emelték a bankok adóterhelését és a pénzügyi tranzakciós illetéket, amit az ügyfelek fizetnek meg – írja Bauer Tamás pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az ellenzéki politikus feltette a kérdést: „vajon Varga újabb nyilatkozata újabb terhek előhírnöke?”
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott interjújában úgy fogalmazott: jelenleg nincs olyan ok, ami miatt akár új adóintézkedéseket, akár új járuléknövelő lépéseket kellene hozni. „Ha csupán az államháztartás helyzetét nézem meg, akkor ez nem indokolná, hogy a reklámadót bevezesse a kabinet, természetesen ez nemcsak gazdasági kérdés, hanem társadalompolitikai is. A reklámok hatása a mindennapi életre, és az ehhez kapcsolódó közterhek nagysága túlmutat a gazdaságpolitikai felvetéseken” – mondta a tárcavezető.