Arra a riporteri kérdésre, hogy ezek szerint a brit kormány még nem érte el célját olyan vállalatoknál, mint a Google vagy a Yahoo, Cameron kijelentette: nem azt mondja, hogy ezek a cégek eddig nem tettek semmit ebben az ügyben, hanem azt, hogy az eddigieknél is többet kell tenniük. Hozzátette: hisz a szólásszabadságban, de a szólásszabadság nem jelenti azt, hogy szabadon lehet gyilkosságra, gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekre uszítani. Itt egy háromszögről van szó: egyrészt azokról, akik feltöltik ezeket a tartalmakat – „őket el fogjuk kapni” –, másrészt azokról, akik keresik ezeket a tartalmakat – „őket is el fogjuk kapni” –, de vannak az internetcégek is, amelyek e tartalmak feltöltését és keresését lehetővé teszik, és nekik többet kell tenniük ennek megakadályozására – mondta a brit kormányfő.
A világhálón kívüli életben is vannak előírások, amelyek meghatározzák, hogy egy adott film hány éves kortól tekinthető meg a moziban, vagy hány éves kortól vásárolhat valaki alkoholt, az interneten azonban nincsenek ilyen szabályok – fejtegette Cameron.
A brit miniszterelnök hétfőn külön beszédben részletezi, hogy a kormány milyen lépésekre készül. Előzetes értesülések szerint a tervezett intézkedések között szerepel, hogy az internetes keresőfelületeket működtető cégeknek „feketelistát” adnak át azokról a tartalmakról, amelyeket a gyermekek elleni visszaéléseket vizsgáló és az online tartalmakkal szembeni védelmüket elősegítő központ (CEOP) állított össze. Ha valaki a listán szereplő tartalmakra keres, a tervezett szabályozás alapján egy olyan honlap jelenne meg képernyőjén, amely a keresés várható következményeire figyelmezteti, például arra, hogy elvesztheti állását vagy akár gyermekeinek láthatási jogát is – mondja hétfői beszédében Cameron az előzetesen ismertetett részletek szerint.