A Toró T. Tibor Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének címezett pénteki nyílt levelében Biró Zsolt, az Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke pártjának a szervezeti önállóság megőrzéséről szóló kongresszusi határozatára hivatkozott. „Meggyőződésünk, hogy erdélyi magyar társadalmunk csak akkor válhat ténylegesen autonóm, saját sorsát irányítani képes közösséggé, ha a politikai sokszínűség és a nemzeti érdek közös képviselete egyaránt érvényesül. Ennek jegyében nyitottak vagyunk a párbeszédre minden magyar politikai párttal és szervezettel!” – fogalmazott nyílt levelében Biró Zsolt.
Az MPP elnöke ugyanakkor éles hangon bírálta az EMNP fúziós törekvéseit. „Arra kérjük a néppárt vezetőit, hogy lépjenek túl saját árnyékukon, hagyjanak fel a közvélemény folyamatos manipulálásával, a sajtón keresztül történő üzengetéssel, a fúzió alapokat nélkülöző erőltetésével, és amennyiben tényleg szívükön viselik közösségünk sorsát, akkor maszatolás helyett válasszák bátran az őszinte párbeszédet” – jelentette ki Biró Zsolt. Úgy vélte, az EMNP és az MPP meg tudja találni az együttműködésnek azokat a lehetőségeit, amelyek a választások szabadságát és az erős nemzeti érdekképviseletet is biztosítják.