Fernengel Ágnes HaHa-aktivista hangsúlyozta: folytatják, amit eddig csináltak, újabb egyeztetést pedig valószínűleg már nem kezdeményeznek az államtitkárokkal. Sok ember támogatja őket, akik megérdemlik, hogy meghallgassák őket – tette hozzá. Az aktivisták szerint nem igaz, hogy az államtitkárok nem ismerik a követeléseiket, és azt is cáfolták, hogy politikai befolyás alatt állnának. Elmondták: ők civilek, és valamennyi párttól távol állnak.
Az Emmi sajtófőosztálya szerdai közleményében azt írta: a múlt pénteken a minisztérium Szalay utcai épületébe erőszakkal behatoló HaHa-aktivistákat a minisztérium közkapcsolati osztálya fogadta. A közkapcsolati osztály továbbra is áll rendelkezésére mindazon magánszemélyeknek, valamint olyan közösségeknek, amelyek nem képviselnek bejegyzett szervezetet, illetve érdeklődnek a minisztérium munkája iránt – áll a tárca közleményében.
Hoffmann Rózsa múlt pénteken az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy szerdán Klinghammer István felsőoktatási államtitkárral közösen fogadják a Hallgatói Hálózat képviselőit, hogy megtudják, kitől van felhatalmazásuk, kiket képviselnek és mit szeretnének. Az államtitkár akkor elfogadhatatlannak és minősíthetetlennek nevezte, hogy néhány tucatnyi fiatal „betört” az Emmi Szalay utcai épületébe, és ott megriasztott több száz dolgozót. A HaHa aktivistái akkor jelképesen elbocsátották a minisztérium vezetőit, mert szerintük a Balog Zoltán által vezetett Emmi „mindeddig rettenetesen végezte a munkáját”.