Decemberben fogadhatják el a jövő évi büdzsét

2013. június 25. 08:57

Negyvenkét előterjesztés szerepel a kormánynak az Országgyűlés 2013. őszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programjában. A kabinet a jövő évi költségvetés és az azt megalapozó törvények szeptemberi benyújtásával és decemberi elfogadásával számol.

2013. június 25. 08:57

A parlament honlapján közzétett őszi jogalkotási program több, az új polgári törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő kezdeményezés beterjesztését helyezi kilátásba. Szeptemberben várhatóan a parlament elé kerül egy közepes terjedelmű adótörvény-módosítási javaslat, októberben pedig annak az előterjesztésnek a benyújtása várható, amelynek értelmében a következő ciklustól a kormánymegbízotti és a járási hivatalvezetői tisztség összeférhetetlen lesz az országgyűlési képviselőséggel.

A kabinet egy olyan szabályozás megalkotását is célul tűzte ki, amellyel a kiegészítő nyugdíjrendszerek kiegyensúlyozott fejlődését segítené elő. A foglalkoztatói nyugdíjrendszerben pontosítanák az alapítás lehetőségét, az ahhoz kapcsolódó nyugdíjszolgáltatási tevékenység szerepe erősödne. Az önkéntes pénztárak esetében a foglalkoztató, mint alapító megjelenése az alapítók között, kibővített és egyértelművé tett irányítási jogkörrel, ösztönzőleg hathat további önkéntes nyugdíjpénztárak létrejöttéhez – olvasható a dokumentumban.

Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosítására novemberben tervez benyújtani indítványt a kormány részben azzal a céllal, hogy elősegítse „a jelenleginél rugalmasabb, a gazdasági és pénzügyi sokkok elviselésére alkalmasabb” bankszektor létrejöttét.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. június 25. 09:28
Decemberben elfogadják, januárban, februárban, márciusban pedig módosítják. Oszt jónapot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!