Orbán utasította Pintért: akadályozza meg az anticionista rendezvényt

2013. május 03. 16:08

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy minden törvényes eszközt használjon fel a szombatra, Budapestre tervezett, alkotmányellenes anticionista rendezvény megakadályozására.

2013. május 03. 16:08

A Kormányzati Információs Központ Miniszterelnöki Sajtóiroda MTI-nek küldött közleményében közölte azt is, Orbán Viktor arra kéri „a Legfelsőbb Bíróság elnökét, vizsgálja meg, Magyarországnak milyen jogi eszközök állnak rendelkezésére, hogy érvényt szerezzen az alkotmánynak”.

A kormányfő szerint „az ilyen rendezvények engedélyezése sem a magyar emberek értékrendjével, sem az alkotmány betűjével, sem annak szellemével nem fér össze”.

Közölték, Orbán Viktor elfogadhatatlannak tartja a bíróság pénteki döntését, amellyel engedélyezte a szombati anticionista tüntetés megtartását. Mint írták, a miniszterelnök álláspontja egyértelmű: „bármely köntösbe is bújtatott, nyilvánvalóan antiszemita szándékú rendezvénynek, a jogállam kijátszásának Magyarországon nincs helye”.

A kormányfő közleménye előtt nem sokkal Fővárosi Törvényszék a honlapján azt írta, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pénteki végzésével hatályon kívül helyezte a budapesti rendőrfőkapitány azon döntését, amellyel megtiltotta a szombati budapesti rendezvényt.

 

Összesen 328 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jozanesz
2013. május 05. 18:17
"bármely köntösbe is bújtatott, nyilvánvalóan antiszemita szándékú rendezvénynek, a jogállam kijátszásának Magyarországon nincs helye” Egyetértek!
karika01
2013. május 05. 01:07
Ez igen, ez a beszéd! Kár, hogy végül mégis megvalósult ez a borzalom, de azért nagyon jó látni, hogy az ország miniszterelnöke nemhogy nem ért egyet vele, de emellett még aktívan próbált is tenni azért, hogy ez a hazugságok és uszítás talaján álló borzadály ne tudjon életre kelni! Legközelebb reméljük, hogy nem csak a szándék, hanem a valós eredmény is meglesz, és akkor még boldogabbak leszünk!
Justicia
2013. május 04. 21:45
A magyar-zsidó ugyanolyan, mint a magyar-katolikus vagy magyar református stb. Ősi földjükről régen elszármaztak, ahogy a magyarok is Ázsiából. Mellesleg származásilag ki is itt az echte magyar ? A zsidók nem keveredtek annyira más népekkel mint a nagy magyarkodók. Az irigység gyűlöletet kelt, tetszenének többet tanulni, jobban összetartani. Sajnos az egy főre jutó tehetséget nem lehet utánozniíg, az faji adottság.
Fény999
2013. május 04. 21:15
Az anticionista tüntetés aljas, és gonosz! A fajgyűlölet tönkretette már egyszer az országot! Nem kérük belőle! Le a Jobbikkal! Mert Magyarország ellenségei ő maguk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!