Gyurcsány egy bab, Szabó Bálint sztorija képtelenség

2013. május 29. 10:23

Eduardo Rózsa-Floresnek valóban volt szerepe az őszödi beszéd kiszivárogtatásában – mondta a Mandinernek volt menyasszonya, Szászvári Linda. Ugyanakkor Szászvári a Heti Válasznak nyilatkozó Szabó Bálintot nem ismerte, korábban nem is hallott róla, az általa előadott történet pedig több ok miatt sem stimmel. Rózsa-Flores szerint Gyurcsány is csak egy bab volt.

2013. május 29. 10:23
Skrabski Fruzsina
Skrabski Fruzsina

Mióta ismerte Eduardót? Mikortól volt a barátnője?

1994 óta ismertem, akkor vette az Eötvös utcai lakást. Kutyasétáltatás közben ismerkedtünk meg. Bonyolult volt a kapcsolatunk, de 2006 tavaszától együtt voltunk, a menyasszonya voltam.

Ismerte Szabó Bálintot?

Nem ismertem.

Eduardo ismerhette?

Sohase hallottam róla, de most, amikor ez az ügy kirobbant, megkérdeztem a barátait és azt mondták, hogy régen valóban ismerte Edu, de a kérdéses időszakban, 2006-ban már nem voltak jóban.

Igaz lehet, amit Szabó Bálint a Heti Válasznak nyilatkozott?

Nem. Edu már 2004-ben eladta az Eötvös utcai lakását és vidékre költözött. Tito kutyát pedig 2004-ben a nevelőapám temette el.

Ismerhetett vezető baloldali politikusokat Eduardo?

Sokakat ismert, hiszen az ELTE KISZ titkára volt a 80-as években. Újságíróként is kapcsolatban volt velük, de nem voltak a barátai. A házában sok barátja megfordult, de nem volt köztük baloldali. Sokszor mondta egy-egy vezető baloldali nyilatkozata kapcsán, hogy „micsoda szarházi, olyan dolgokat tudnék mondani, de nem teszem”.

Nem is mondott?

Sajnos nem.

És az őszödi beszédről?

Arról igen. Amikor meghallottam a rádióban, rögtön felhívtam, hogy mit szól hozzá. Azt mondta, hogy erről telefonon nem beszél. Otthon pedig elmesélte, hogy átment a kezén a hanganyag, mielőtt a médiához került. Amikor ennyit mondott, akkor megkértem, hogy ne meséljen többet, a saját biztonságom érdekében.

Másoknak se mesélte el a részleteket?

A barátainak mesélt, de csak annyit, hogy valakitől kapta, valószínűleg egy újságírótól, és nyilvánosságra akarta hozni. Azt nem mondta, hogy kitől kapta, azt sem, hogy hol, mikor és kinek adta tovább.

Van tippje, hogy ki lehetett az az újságíró, akitől a felvételt kapta?

Nincs. Az biztos, hogy nem valaki a közvetlen baráti körből.

A beszéd kiszivárgása utáni eseményekről, a TV-ostromról és a tüntetésekről mit gondolt?

Mindenkinek azt mondta, hogy ne vegyenek részt a tüntetésen, mert ennek nincs értelme. Nem szimpatikus az embereknek, nem ezzel a módszerrel lehet megbuktatni Gyurcsányékat. Nekem is megtiltotta, hogy elmenjek a tüntetésekre, és amikor fotósként mégis kimentem, akkor kiabált velem a telefonban. Sokan hívták, hogy jöjjön fel Pestre, vegyen részt a tüntetésen, tartson beszédet, de távol tartotta magát ezektől az eseményektől.

Mondott valamit Gyurcsányról?

Egyszer, amikor hazaértem, latinos temperamentummal jött ki elém és mondta, hogy Gyurcsány egy bab. Mondtam neki, hogy talán inkább báb... Volt egy akcentusa, az ékezetes betűket nem tudta kimondani, de nem részletezte, hogy kinek a bábja.

Félt, hogy kiderül az őszödi beszéd kiszivárogtatásában játszott szerepe?

Számított rá, hogy elő fogják venni. 2006 őszén egyszer érte is jöttek a rendőrök, felvitték a Teve utcába, ott töltött pár órát, nem kérdeztek tőle semmit, aztán visszahozták. Többet nem keresték. Azt mondta, hogy lehet, emiatt lehallgatják a telefonját.

Szabó Bálint azt mondta, hogy Eduardo jól konspirált, lehetséges, hogy van valahol még egy szemtanú, vagy egy titkos felvétel, amiből kiderül, hogy kitől kaphatta az őszödi hanganyagot?

Okos volt, katonai tapasztalattal, valamilyen szinten biztos biztosította magát, de szerintem épp nem titkos felvételekkel, hanem eltüntette a bizonyítékokat. Mindig Skype-on kommunikált, letörölte a fontosabb emailjeit, a kukából is kitörölte, sőt még a számítógépét is időről-időre újratelepítette. Pont, hogy nem hagyott nyomot. Biztos, hogy beszélt valakivel arról, hogy nála van Gyurcsány beszéde, de az is biztos, hogy nem Szabó Bálinttal.

Lát összefüggést a beszéd kiszivárogtatása és a megölése között?

Annyi elmélet van arról, hogy miért lőtték le. Nem tudom, minek higgyek. Azóta is nagyon nehezen tudom feldolgozni ezt a traumát, és nem tudok dönteni, hogy mi az igazság. Lehetséges, hogy a kiszivárogtatás miatt a magyar titkosszolgálatok olyan információt adtak a bolíviaiaknak, hogy ő terrorista és ezért ölték meg, de ez csak összeesküvés-elmélet. Igaz lehet, de egyáltalán nem tudom, hogy miért történt. Szerintem inkább bolíviai belpolitikai érdekek miatt lőhették le.

Mit keresett Bolíviában?

A bolíviai ellenzéket akarta segíteni, támogatni az autonómia törekvésüket. Aztán ebben csalódott, reménytelennek látta, hogy segíthet. Gondolkozott valami turisztikai vállalkozásban, elkezdtek egy filmet, és közben folyamatosan tudósította a magyar újságokat a bolíviai helyzetről.

Miért hívott ki emiatt magához fiatalokat?

A filmkészítés és a vállalkozása miatt hívott ki embereket. Tóásó Előd készítette például a film honlapját.

Az is felmerült, hogy a beszéd kiszivárogtatásához Tóásónak is köze lehetett. Ez reális?

Biztos, hogy nem. Akkor még nem is ismerték egymást, később is csak számítástechnikai tanácsokat kért Elődtől. Fel lehet hívni a börtönben, meg lehet tőle kérdezni, de kizártnak tartom.

Mi lenne érdeke Szabó Bálintnak, hogy kitaláljon egy ilyen történetet Eduardóról?

Szerintem ő is egy bab (mosolyog). Gondolom, ez a baloldalon belüli hatalmi játszma. Megpróbálják egymást lejáratni.

Ennyire bénán, hogy egy rég eladott lakással és egy két éve elpusztult kutyával hitelesítené a történetét?

Nem tudom. Amatőrök. Lehet, hogy Szabó Bálint szeret szerepelni. 5 perc hírnév. Edu halála után sokan tették ezt. Én olyan lelkiállapotban voltam akkor, hogy nem tudtam reagálni a sok furcsa nyilatkozatra, a barátaimat kértem meg, hogy kezeljék a helyzetet.

Eduardo menekült Magyarországról?

Nem. Csak elege volt az itthoni teszetoszaságból, utazni akart, de már tervezte, hogy jön haza. Azt írta egy barátjának, hogy: „jövök haza és a barátnőmmel össze fogok házasodni.”

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csadtoselemér
2013. május 29. 15:15
Az akcentus kapcsán és a tisztánlátás végett: a betűink a kiejtett hangjaink írásos változatai, jelölései. Így Flores sem az „á” betűt nem tudta kiejteni, hanem az „á” hangot... De bonyolult az élet! Az interjút készítő újságíró talán kijavíthatta volna a hölgy nyelvtani tévedését, de úgy látszik, sajnos ő sincs ezzel tisztában.
qccqccqcc
2013. május 29. 13:38
"Gyurcsány egy bab" - olvasom a címet. Milyen bab? Lóbab? Vagy futó?
Antigoné
2013. május 29. 11:56
Olvassa el még egyszer! Hátha megérti.
Soma
2013. május 29. 11:53
Vannak érdekes emberek és érdekes sorsok. A baloldalon különösképpen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!