Áder: Magyar-szlovén érdek a gazdasági kapcsolatok fejlesztése

2013. május 21. 22:04

Magyarországnak és Szlovéniának egyaránt érdeke a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, a közös energetikai projektek folytatása, amelyekhez a remények szerint európai uniós forrásokat is lehet társítani – közölte a szlovén miniszterelnökkel folytatott ljubljanai tárgyalásai után Áder János.

2013. május 21. 22:04

A magyar köztársasági elnök Lendván, a muravidéki magyarsággal történő találkozójakor nyilatkozott a magyar sajtó képviselőinek, s jelezte, hogy Alenka Bratusekkel alapvetően gazdasági kérdésekről, infrastrukturális fejlesztésekről váltottak szót. Emlékeztetett rá, hogy régi vágya mindkét országnak az európai V-ös közlekedési folyosó kiépítése, amelyhez remélhetőleg európai uniós forrást is sikerül szerezni. Beszélt arról is, hogy a Hévíztől kiinduló, de csak a határig kiépített villamos távvezeték – amelynek befejezését részben környezetvédelmi szervezetek ellenállása, de más indokok is hátráltatták – várhatóan 2016-ra elkészülhet, vagy addig legalább elkezdődhet az építkezés folytatása.

Áder János elmondta: megbeszéléseik során kitértek arra, hogy a ljubljanai városközpont építése, az Emonika projekt indulása másfél éve várat magára. A fővállalkozó magyar Trigránit – a megváltozott gazdasági körülményekre tekintettel – a szlovén kormány 10 százalékos támogatását kérte a mintegy 250 millió eurós beruházáshoz. Mint azt Alenka Bratusek megerősítette: a múlt héten megszületett ebben a kérdésben a kormánydöntés, elhárult tehát az utolsó akadály is. Mindez „egy magyar nagyvállalatnak óriási siker, részben pedig jó lehetőség a két ország kis- és középvállalkozásainak is” részt venni ebben a projektben.

A Muravidék problémájáról, a határ mindkét oldalon az átlagnál nagyobb munkanélküliségről is tárgyalt a magyar államfő és a szlovén miniszterelnök. Minderről Áder János azt mondta: arról beszéltek, hogy miként lehet kis- és középvállalkozókat támogató programot beindítani, hogyan támogathatná ezeket a kormány, s miként lehet ehhez uniós támogatást szerezni, hogy csökkenjen a határ két oldalán a munkanélküliség és javuljon a térség megtartó ereje. Lendván, a muravidéki magyarság központjában a kisebbségi magyar szervezetek vezetőivel folytatott megbeszélése után az államfő arról is beszélt az újságíróknak, hogy a szlovén miniszterelnöktől kérte: a nehéz gazdasági helyzet ellenére a szlovén kormány biztosítson továbbra is támogatást a maribori egyetem magyar tanszékének fennmaradásához, „hiszen a magyar pedagógusképzésben, értelmiségképzésben és utánpótlásképzésben rendkívül fontos szerepe van”.

A magyar kormányfő a kisebbségi közgyűjtemények kérdésével kapcsolatban azt javasolta Alenka Bratuseknek, hogy a szentgotthárdi példához hasonlóan „ugyanilyen pénzügyi és jogi megoldással biztosítsuk azt, hogy a magyar vonatkozású közgyűjteményi anyagok egy helyen legyenek”. Áder János azt is hozzátette, tárgyaltak arról, hogy egy közös magyar-szlovén pályázattal szeretnének európai uniós forrást találni a lendvai vár felújítására.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. május 22. 08:30
Magyarországnak és Szlovéniának egyaránt érdeke a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, Magyarországnak igen, de az álságos "baloldal" már károg. Ami jó Magyarországnak, az nagyon nem jó nekik. Ezek ilyenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!