Trafikpályázatok: a legfőbb ügyészhez fordul az MSZP

2013. április 29. 14:12

Az szocialisták azt követelik, hogy érvénytelenítsék a pályázatok végeredményét és készüljön egy átlátható kiírás, amelyikbe a szakma is bele tud szólni, amelyik biztosítja a korábban is dohányforgalmazással foglalkozó családok megélhetését.

2013. április 29. 14:12

Az MSZP levélben fordult a legfőbb ügyészhez a kiskereskedelmi dohánykoncesszióról szóló pályázatok ügyében – jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila. A szocialisták pártelnök-frakcióvezetője emellett három kérdést tett fel a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának. A politikus azt mondta, hogy miután a kiszivárgott információk alapján „fideszes képviselők döntöttek” a trafikpályázatokról, ami kimeríti a hivatallal visszaélés és befolyással való üzérkedés tényállását. A pártelnök-frakcióvezető véleménye szerint ezért a legfőbb ügyész akár hivatalból is vizsgálatot indíthat az ügyben. Hozzátette: a ha Polt Péter ezt nem tette meg, akkor arra kérik, hogy a levelet tekintse ismeretlen tettes ellen tett feljelentésnek.

Emellett írásban megkeresték Gyulai Zsoltot, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, akinek három kérdést tettek fel. Kik voltak a bírálóbizottság tagjai, kik delegálták őket és milyen szakmai ismeretekkel rendelkeztek – ismertette az első kérdést. Gyulai Zsolt kapott-e „politikai iránymutatást” a pályázatok elbírálásához és ha igen, akkor ez kiktől és milyen formában érkezett – folytatta a másodikkal. Az MSZP arra is kíváncsi, hogy nyilvánosságra kívánják-e hozni a pályázatok bírálati lapjait – ismertette az utolsót. Mesterházy Attila azt mondta, most már három oka is van a pályázatok eredménytelenné nyilvánításának. Egyfelől megváltoztak a pályázati feltételek, hiszen most már tíz, illetve a legutóbbi hírek szerint 12 százalékosra akarják emelni az árrést. Emellett nincsen jogorvoslat, pedig a bíráló bizottság tagjai „szubjektív alapon döntöttek” – jelentette ki. Harmadik indokként említette, hogy az újsághírek szerint „zavaros körülmények között, a bűncselekmény gyanúját is felvető módon történt az elbírálás”.

Az MSZP azt követeli, hogy érvénytelenítsék a pályázatok végeredményét és készüljön egy átlátható kiírás, amelyikbe a szakma is bele tud szólni és amelyik biztosítja a korábban is dohányforgalmazással foglalkozó családok megélhetését. A szocialista frakció azt kérte, hogy azok vihessék tovább ezt az üzletet, akik eddig is csinálták, ne pedig „a fideszes haverok, rokonok”. Úgy tűnik, azt garantálták, hogy a fideszesek mindenképpen lehetőséghez jussanak – reagált egy kérdésre válaszolva a Miniszterelnökséget vezető államtitkár korábbi szavaira. Lázár János a hétfői kormányszóvivői sajtótájékoztatón kijelentette: semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy politikai alapon választották volna ki a trafikpályázatok győzteseit. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a pályázati eredményekkel kapcsolatos bírálatokra reagálva úgy fogalmazott: nem tudja garantálni, hogy „minden trafik szocialistákhoz kerüljön”, és nem tudja kizárni azt sem, hogy a győztesek között vannak, akik „korábban a Fideszre szavaztak”.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. április 29. 17:18
http://nemzetidohany.hu/eredmenyhirdetes/a-b/ stb
Sieger
2013. április 29. 17:11
Az mszp-nek nincs erkölcsi alapja ehhez.
kamasuka
2013. április 29. 15:48
"szakma" Kb. ezen a szinten van az MSZP közeli szakmabéliek köre: http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/hazibuli-attila-szerint-lali-pocsek-mulatos-2187123
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!