Orbán: 80 százaléknyi kis- és közepes birtok szükséges

2013. április 29. 16:38

A kormány szándéka, hogy a termőföld 20 százalékát nagybirtokok, míg 80 százalékát kis- és közepes birtokok keretében műveljék – mondta a miniszterelnök hétfőn, kérdésre válaszolva a parlamentben.

2013. április 29. 16:38

Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában Gőgös Zoltánnak (MSZP) válaszolva azt mondta: a jelenlegi, durva becslések szerinti 50-50 százalékos arányokon kíván változtatni a kabinet. Mint mondta, kétség kívül ez számos szakmai kérdést vet fel. Egyetértett abban, hogy az állattenyésztés nagyüzemi keretek között sikeres Magyarországon, de hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy középbirtokos keretek között ne lehetne az. Mint mondta, adózási és támogatási politikai elem hozzá kapcsolásával a középbirtokosok fenn tudják tartani az állattenyésztés mai színvonalát.

Gőgös Zoltán kérdésében megerősítést várt a vidékfejlesztési miniszter által már korábban vázolt tervvel kapcsolatban, amely szerint a társas vállalkozások által hasznosított, mintegy 2 millió hektárt kitevő nagybirtokok felét más használati irány felé terelnék.

Problémának tartotta, hogy a társasági kör, amelynek a „selyemzsinórt elküldték”, mintegy 100 ezer embert foglalkoztat, és a tehénállomány 90, a sertés 70 és a baromfiállomány 50 százalékát tartják. Úgy vélte, a lépés munkahelyeket és az állatállomány jelenlegi szintjét veszélyezteti.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2013. április 30. 17:51
www.kielegyenafold.hu Földügyekhez kis adalék a Borsodi Mezőségből: "Start 2003. Bt.: 3 nyertes pályázattal összesen 496 ha, 6.436 aranykorona értékű állami föld bérleti jogát nyerte el a Bükki Nemzeti Park második fordulós pályázatán. A cég tulajdonosa Kanyok Attila. 2010-ben Tiszaújváros FIDESZ-es polgármester-jelöltje, továbbá Mengyi Roland, a B.A.Z Megyei Közgyűlés FIDESZ-es elnöke választási kampányfőnöke volt. Gazdálkodási tapasztalattal nem rendelkezik, végzettségét tekintve szociálpedagógus. A cég székhelyét 2012.! januárjában – néhány nappal a pályázati határidő lejárta előtt - helyezte át Mezőcsátra, hogy megfeleljen a pályázatban előírt 20 km-es távolságnak. Korábbi áruszállítási, közúti fuvarozási főtevékenységét „egyéb szarvasmarha tenyésztésre” változtatta." Az első 12 millió Ft területalapú támogatást már felvette...
liberálzöld.
2013. április 30. 01:24
Jó a kép. Orbán keze üres. Még nem érik semmi, nincs mit ellopni.
liberálzöld.
2013. április 30. 01:23
Már csak az a kérdés, honnan szereznek 80%-nyi fideszes fociedzőt, akiknek építési vállalkozása van. Mert földet csak ők kaphatnak ugye ...
HSL
2013. április 29. 22:59
mér nem kapásból 100%-ot hazudik? betartani úgyse fogja
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!