Azonosították Király Tamás feltételezett gyilkosát

2013. április 09. 18:43

A rendőrség egy 39 éves budapesti férfit gyanúsít Király Tamás divattervező meggyilkolásával. Lakatos József arcképét a rendőrség a honlapján tette közzé.

2013. április 09. 18:43
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Lakatos József 39 éves budapesti lakos ellen. A rendőrség gyanúja szerint múlt vasárnap a főváros VIII. kerületében, a Baross utca egyik lakásában Lakatos József gyilkolhatta meg az ott lakó 60 éves férfit.
 
A BRFK azt kéri, hogy aki a police.hu oldalon közzétett fényképen látható Lakatos Józsefet felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 107, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszám valamelyikét.
 
A rendőrség honlapján vasárnap megjelent közlemény szerint – amely akkor sem nevesítette Király Tamást – a 60 éves férfit az otthonában olyan súlyosan bántalmazták vasárnap hajnalban, hogy az áldozat a helyszínen életét vesztette.
 
Király Tamás avantgárd divattervező a nyolcvanas években kezdte karrierjét. A Vogue magazintól az ID-ig minden nagy divatmagazin publikált róla. Legutóbb március 22-23-án volt divatbemutatója Budapesten az Elle Fashion Show keretében a Millenárison. Az utóbbi négy évben rendszeresen együtt dolgozott a Baltazár Színházzal, ahol értelmileg sérült színészek játszanak.

Összesen 310 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tunde04
2013. április 10. 07:21
Fodor "Gabriellla" meg demszky gábor szintén jó barátja volt a gurunak. amolyan liberális szellemben. :)
Nick:Hornby
2013. április 09. 23:42
Sirasd, basszalak a falhoz! Menj oda a nyóckerbe, várd meg rudit, üsd agyon, oszt jónapot! Viheted a két fasza kutyádat is! :-)
Nick:Hornby
2013. április 09. 23:22
Ez a Király nevű homár csávó beengedte Lakatos Rudit hancúrozni? Rudi meg komolyan vette a meghívást a bérleménybe, még a jó öreg szalonnázót is csak a hatoson vette elő, Tominál ott volt az a szép selyemkendő. Kicsit fájt a szíve érte, szép darab volt, jó lett vóna az asszonynak otthon...
Gideon pallosa
2013. április 09. 21:53
Nocsk, mi ez a parázs hangulat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!