Jogerősen nyertek pert a pilóták a Malév állami felszámolójával szemben

2013. április 29. 15:08

Jogerősen pert nyertek a pilóták a Malév állami felszámolójával szemben – közölte a Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete (Hunalpa) hétfőn az MTI-vel.

2013. április 29. 15:08

A közlemény szerint a Malév tavalyi megszűnése óta még nettó kétmilliárd forint kifizetésére várnak a légitársaság volt dolgozói, számításaik szerint ennyi járna végkielégítésre, illetve a felmondási időre, de ezt a mai napig nem kapták meg. A pilóták korábban bírósághoz fordultak, vitatva a felmondások jogszerűségét.

A Kúria honlapján közzétett, április 15-i keltezésű határozat szerint a testület a felszámoló által benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján eljárva a másodfokú bíróság jogerős végzését hatályában fenntartotta. Az ítélet alapján a felszámolónak meg kell állapítania a kifogást előterjesztő munkavállalók munkaviszonya megszűnésének időpontját, a végkielégítés időtartamát és összegét, meg kell határoznia a felmondási időre járó átlagkeresetet, továbbá el kell készítenie a szabadság elszámolását.

A Hunalpa közleménye emlékeztet, hogy a Malév tavalyi csődje után a dolgozók még megkapták a februári fizetésüket, majd a végkielégítésük töredékét már csak az állami bérgarancia-alapból tudták kifizetni. A bérgarancia kimerítése után gyakorlatilag nem fizettek nekik semmit, és azt sem közölték velünk, hogy összesen még mennyi pénz jár nekik. A Hunalpa közölte azt is, hogy a felszámolás még mindig tart, a Malév volt dolgozói közül sokan még mindig nem találtak munkát, tartalékaikat teljesen felélték, sokan a hiteleiket sem tudják már fizetni.

A Kúria döntése alapján a pilóták és a többi munkavállaló megvizsgáltatná a felszámoló munkáját. Továbbá azt tervezik, hogy napokon belül keresetet nyújtanak be annak érdekében, hogy a bíróság megállapítsa az állam, mint többségi tulajdonos felelősségét a Malév csődje kapcsán. Az érdekvédő szervezet szerint ez egy későbbi kártérítési per alapjául szolgálhat.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2013. április 29. 15:51
Irgalmatlan mocsokság amit amit a Malév körül megélő, legalább ötezer családdal műveltek, csak azért, hogy a honi légiközlekedés is fideszes érdekeltség legyen vagy semmi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!