Mégsem helyezik középre a buszsávot a Ferenciek terénél

2013. március 26. 18:21

Az V. kerület alpolgármestere az InfoRádiónak elmondta: a főváros nem adott egyértelmű választ arra, hogy megtudják-e valósítani a projekt rájuk vonatkozó részét, ezért visszatértek ahhoz a verzióhoz, hogy a buszok az út szélén közlekedjenek. Emiatt kimarad egy felszíni gyalogátkelő is a beruházásból.

2013. március 26. 18:21

Mégis a járdák mentén haladnak majd a buszok a Ferenciek terénél az átépítés után is, azaz nem helyezik középre a buszsávot – mondta Puskás András az InfoRádiónak. Az V. kerület fideszes alpolgármestere elmondta: az I. kerületi Döbrentei tértől a Ferenciek teréig vezető szakasz kivitelezője az V. kerület, az onnantól a Keleti pályaudvarig vezető szakaszé pedig a fővárosi önkormányzat lett volna. Ha a középre vezetett buszsáv megvalósult volna, azzal a buszok jelentős időt tudtak volna nyerni – mondta Puskás András, hozzátéve: a főváros részéről ugyanakkor nem volt határozott válasz, hogy meg tudják-e valósítani a rájuk vonatkozó részt.

Az alpolgármester szavai szerint emiatt visszatértek az eredeti koncepcióhoz, vagyis a buszok az út szélén fognak közlekedni. Szólt arról is, hogy így aztán ott a középső járdaszigetet nem kell zebrákkal összekötni a járdával, vagyis a Veres Pálné utca vonalába tervezett gyalogátkelőhely kimarad a beruházásból. Az ott lévő aluljáró megmarad, azt később felújítják. A Váci utcát, illetve a Petőfi Sándor utcát a Ferenciek terével összekötő zebrák azonban továbbra is benne vannak a tervekben. A tér átalakításával kapcsolatban minden az eredeti ütemezés szerint halad – mondta Puskás András.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2013. március 27. 10:00
Pedig mekkora ötlet volt...
kukagyerek
2013. március 27. 09:38
Egyátalán, ki volt az a címeres barom akinek ez eszébe jutott?
Mimes
2013. március 27. 08:28
Nem lenne logikusabb a föld alatt összekötni az M3 - M1/M7 - M5 autópályákat, kiágazással Békásmegyerre? Nem lenne olcsó muri, viszont rengeteg autótól/kamiontól mentesülne a város... Emellé egy Debrecen - Békéscsaba - Szeged - Pécs - Nagykanizsa - Szombathely - Győr autópálya-összekötést is ki lehetne építeni... Na jól van, bilibe lóg a kezem, iszok még egy kv-t és felkelek! :)
Nemzeti forrasztékón
2013. március 26. 21:49
Marad a belvárosi ótópálya De akkor ne tessen az önkorminak nyirvákolni, hogy a benzingőz felhőben nem az üzletkiadás, meghogy nemsétáló utca
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!